Már messziről látszik a domboldal. Eddig rajta ültem, most aztán szenvedhetek a sok megálló miatt, büntetésül hegyet mászhatok. Nem mert megérdemlem, hanem mert ott jobb a levegő, tisztább.
A munka öröme. Aki nem dolgozik ne is egyék. Aki dolgozik, a léhűtő szemében szenvedő, a dolgozó szemében az öröm csak szánalmas oltás szenvedés nélkül, de aki csak fekszik a fölöslegesnek gondolt szenvedést látja hazugságnak. Kinek van igaza?
Nem hagyom magam hozzászokni. Ötletem van, meg akarom valósítani. Én vagyok, most tényleg én. Túl sok volt a jóból, most kicsit szorítsuk össze, legyünk kemények próbáljunk valami olyat lerakni az asztalra, amit más nem vehet meg a pénzén. Manapság nagyon ritka az ilyesmi, de akad még becsület meg ilyenek amiért érdemes vért,verítéket áldozni. Hogy mi a becsületem?
Akár hiszed akár nem, ez a szó már nem létezik. A becsületes, mint olyan nem homogén egynemű, sosem vegytiszta fogalom hiszen, élhetetlen e szerint élni egy olyan világban, ahol alapszabály a ne higyj, ne hazudj, de ha muszáj tedd meg és ha te vagy benne a legjobb, akkor te vagy a legbecsületesebben hazudó, de emellett jól élő, szerencsés. Hová vezethető vissza ez a változás?
Nekem volt szerencsém még hittanórán tanulni a régi zsidókról, a Krisztus előtti időkről ,amikor több bibliát nem látott sztori támasztotta alá ,miszerint az adott szó többet jelentett ,mint az írott tudomány. Persze aláírom, nem nagyon volt ilyen, de ha jobban belegondolunk mennyire durva lehetett?! Kecskepásztor felajánl két liter tejet hat kiló zsömléért, de megkérdezi tőled, hogy ugyanmár hány nap munkád van benne, mert ő nem adná oda, ha tudná hogy neked kettő nap, neki meg három. Az nem jó gazdaságpolitika, de ne feszegessük inkább, hisz ij' késői órán a példa nem olyan pofon egyszerű, mint magától érthetődőnek kellene lennie, így a lényeg, hogy szépen torokmetszéssel választották el az embert a fejétől ,ha többet mondott, mint úgy igaz. Ha valakit megvádoltak hazugsággal jöhetett a kövezés. Rémlik amúgy az a sztori, hogy a zsidók lerohantak egy idegen falut és azért irtották ki tövestül az összes nemzetséget, hogy csak a saját családok maradjanak és ne keveredhessenek a leigázottal. Ám az egyik asszony azt mondta, hogy ha beengedi a katonákat akkor ne irtsák ki a családját. Ki is nyitotta a kaput, bejöttek a katonák legyakták a lakosságot és az asszonyt és a családját száműzték a városból. De nem ölték meg, mert becsszó. De kanyarodjunk vissza, mi is a becsületünk manapság?
Nagyon képlékeny lett a mai ember értékrendje. Vegyük a teremtéstörénetet, ott még nem vadászták az édenkertben az oroszlánt. Aztán eltelik pár év és bunda, ahhoz képest pár év már helikopterről tolják és a végén kihalt szegény pára. A következő lépcsőfok még közben ejtendő meg, rómában a gazdagság jelképe volt a kolosszeumi játékok megrendezési szintje. Először két paraszt bottal, aztán három, aztán tizenkettő, később egy rinocérosszal összeláncolt medve később képzeltt harcosok s legvégül jött a cnn. Már nem hülünk ki rajta, ha élesben lövik a férgesét a tankból. Ha valaki azt mondja, hogy Katyn nem akadunk ki rajta, legfeljebb azt mondjuk, hogy durva és gyors témaváltás után elkezdünk dumálni a fűrész tizenhedik részéről ,amit a kör alkotójával dobott össze az első rendezője és persze nem tudtak dűlőre jutni a címválasztással kapcsolatban, mert ugye témamegjelölő meg izé, így és így lett a körfűrész. De mindezeken felül próbáljunk elvonatkoztatni és igyekezzünk lecsupaszítani azt, amit ránkkényszerít a média. Na, egy próbát megér?
Média, média, média! Húsz rendőr behatol egy lépcsőházba, eltévesztik a szintet bilincsben visznek ki egy családot, aztán hoppá cink egy emelettel feljebb. Nem gáz, mert két elszívott dekk még bűzlik a haskától, ha jó igényessen és természetesen szentimentálisan bevédtünk a médiás csávót a tizennégymilkás kamerájával lehet, hogy lesz olyan jó hozzánk és eltekint a részletektől és bemondja, hogy húsz gét foglaltunk le. Hát ,hogy is mondjam ilyen ez a popszakma. De arra nem gondol senki, hogy tizenkét éves lányok másznak az utcán tizenhetes harcifestékkel és huszonkétévesek tűnnek el ausztriai, szlovák, román és más hasonló nemzetiségű furgonokban, hogy aztán pincérnőképzésből lett gyorstalpaló a vendéglátói diploma felé nyelj babám oszt' jólesz pálya felé noszogassák őket és harminc évesen örülhessenek ha letudnak ülni. Remélem jó lett a központozás, de kezd kibukni belőlem az a zaj, az a ricsaj ami régóta szunyadt már.
Most nem volt kérdés, de azt hiszem jól alátámasztottam a becsületettel kapcsolatos dillemám, legalább annyira stabilan, amennyire csak lehet. Becsületesnek lenni annyit jelent, hogy azt baszod át aki nem fér bele a barát és család hatókörébe. Ha mégsem akarunk ennyire szélsőségesek lenni, akkor inkább azt mondom, legyen úgy, hogy próbáljunk úgy nem ártani senkinek, hogy közben a saját érdekeinket szem előtt tartjuk annyira, hogy kárunk ne származhasson belőle. Végülis nincs nagy különbség, de hát ezek csak szavak.
Becsületesség, küzdés, élet, szenvedély ,barátság, szerelem. Ez az, kizárom és naprakész maradok ezekkel együtt megleszek és amíg tudok, a végsőkig de nem ártok készakarva senkinek. Törekedni nem elég, tenni tenni kell.
