Fekete masszát rágnak az ingán motor villamosfényei. Halk éjszakában zúgó ismétlődő ékelődés egyre mélyebben a sötétségbe.

Az utastér ülésein ülők majdnem az álmok kapujában, a sofőr pedig az álmosság tértelenségében lebeg. Változatlan az idő, szinte nem is telnek a percek.

Aztán felhangzik egy nóta, elhallatszik a valóság széléig. Beharangozza a szavakat, ütemes alapon finom női hang. A pupillák kitágulnak,a szemredő felrebben és a fátyol felszakad. A pörgés ha pillanatnyilag is, de a szám végéig vállalt időt velünk tölti. Mi vagyunk azok és a hajtűkanyarba szakad az üvöltő énekhang.

Korom sötét pilla illan, fekete haj borul a vállra és a számlap felületén a mutató koordinátát vált. Az ébresztőóra felcsengéséből ítélve érdemes ébren lenni. Pár pillanattal később ágyakon ugrál az ébrenlét és hajba hatol a karmolás. Hét torok üvölti a zene testéből kiszakított szavakat ütemesen, ütemtelenül.

A város fényeit követi a gép, az autóban a zene önmagáért ítt élt és bennem örökre éket vert. Egy ballon ez a szám, egy felfedező elveszett műhöld, amit az új világba szerelemmel küldtek, de már nem várnak vissza.