-Most figyelj!

(A fiú megcsókolja a lányt, a függöny legördül)

-Na pörgessük át a tapsvihart, mitszólsz!?-Szól a páholyban ülő kettő közül az, aki az előbb figyelemre szólította fel társát.-Na mit szólsz? Hogy tetszik a berendezés és a két színészem?

(Ketten ülnek egy a színpad jobb oldalától hat méterrel lévő, három méter magas páholyban, míg egy lány lábát egy zongorát formázó díszlet-elemről lóbálja föl és alá a színpadon. Egy fiú áll mellette és a páholyokat kémlelve próbálja kivenni az ott ülők arcát.)

-Érzik hogy valami nincs rendben, igaz?

-Hogyne éreznék?!

-Szóval, miért hoztál ide?

-Lássuk csak, első körben nézd meg Őt.- Mutat ki a páholyból, ezüst kesztyűs kezén a beltéri világítás derengő fénypászmáinak egyike megcsillan apró kis görbült háromszögeket szórva szerteszét csillámként a közelebbi burkolati elemekre. A fiú észreveszi a lány irányába mozduló kézfejet az egyik páholy korlátja fölött és elé lép mintha ezzel megtudná óvni attól a láthatatlan rossztól amit egész testében érezni vél. Erre a mozdulatra a kéz óvatosan leír egy finom félkört a levegőben, mire a fiú leül a zongora lábának támaszkodva és üres tekintettel néz szétvetett lábai közé. 

-Na, nézd Őt! Mit látsz?

-Utálom mikor ezt csinálod. Úgy is az lesz megint, hogy levonok egy következtetést, te rácáfolsz aztán újból kérdezed, megint rácáfolsz és a végén elmondod amit akarsz. Szóval térj a lényegre! Nincs időm most ilyen játékokra!

-Nincs tenger időd? Ha úgy akarom, rádszentelek még három másodpercet akár és te meg ezt a felet is sajnálod tőlem?

-Nem erről van szó, csak mennék már. Fáradt vagyok, holnap dolgozom és olyan nehezen áll rá az agyam a reális dolgokra ezek után. Tudod, hogy olyan mint a drog, nem lehet leállni vele és ha mégis sikerülne...

-Akkor jövök én és felteszek egy kérdést.

-Ja, és átrugdalsz a kapun. Na, lényeg. Mit látok, mit látok? Egy köntösben ül, nincs rajta semmi más. Göndör természetes haj, ha ránézek fekete. De...

-De?

-Ha sokáig nézem váltakozik. Barna, szőke, vörös, fekete...Istenem.

-Na?

-Az arca.

-igen?(int most a páholyból újra a kéz mire a színpad mögött megbújó tízszer tizes vetítővásznon megjelenik a lány arca)

-Az arca...honnan szerezted?

-Ez a kérdés. Igazából.

-Azt hittem az a kérdés, hogy ki ő. Azt mondtad ismerni fogom.

-Ismered, jobban mint a tenyered. Bár természetes és egyértelmű, hogy teljes és valós formájában egy ember, főleg egy nő megismerése határos az őrülettel, de hangsúlyozom ,hogy ezt a kislányt ismered valahonnan és én még nem találkoztam vele.

-Mi?Hogyan?Az,hogy lehet? Hiszen Ő az!-(áll fel a páholyban és a lent ülő magába roskadt bábú módjára szétterpesztett lábakkal kidőlt fiú eltűnik,mire a lány félszeméből rásandít, aztán visszafordul a széksorok felé és ugyanúgy lóbálja a lábát érdektelenül mint eddig)

-Ahogy leírtad, viszont szavakból nem vagyok képes ilyen mértékű hasonlóság létrehozására. Ez tökéletes.

-Nem tökéletes. Csak lélektelen projekció.

-Nézd meg.

(A zongorán ül a lány és halkan énekel. A páholyból a kíváncsi az ismeretlent hajszolva a zongora mellé ül és pötyögni kezd rajta. Pár perccel később már folyékonyan jönnek a dallamok a zongorát formázó színpadi elem testéből)

-Lil. (a lány lassan, hideg szemekkel felemeli a fejét és szinte vádlón néz a semmibe azt keresve közben aki megszólította őt)

-Lil, mit énekelsz? (a lány lehajtja újból a fejét és lábával abbahagyja a kalimpálást)

-Látod?!-Kiabál fel a páholy felé, a zongora mellett ülő. -Nem ő az.

-Nézz a szemébe!

(Felugrik a zongorára és azzal a lendülettel le is ül a lány mellé a hangszer szélére.

-Nézz rám!

-Nem.

-Kérlek nézz rám.

-Nem.

-Hatalmamban áll, hogy rám nézz.

-Annak semmi értéke nincs.

-A nő megtörhetetlen azt mondják. Az akarat is megtörhetetlen.

-Mondják.

-De a szellem, megtörhető e?

-Csak saját akaratától fogva.

-Akkor nézz ide és elhagylak megint...örökre.

-Újból örökre?(kacag és a szemébe néz)

(A függöny újból legördül, a színpad eltűnik, a lány szertefoszlik és ők újra a páholyban ülnek.)

-Na, mostmár elhiszed? Nem igen akarsz megszólalni, de még van itt lent időnk. Elmondhatsz mindent.

-Nem tudom.

-Tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy mi játszódott le benned mikor Lil mellé ültél. Legközelebb mutass be az ilyen hölgyeknek! Azt a hideg szempárt, te jó ég! Nem tudnám elviselni, inkább öljenek meg, mintsem hogy egy ilyen szempár meredjen rám vádlón!

-Miért? Miért kavartad fel a szart megint?

-Mit láttál a szemében?És ezt úgy kérdezem, hogy tudom hogy mit kellett benne látnod.

-Na mit kellett benne látnom?!

-Azt ami úgy fáj akármikor, ha újra látod. Attól szenvedsz, amit elhiszel hogy létezik.

-De..

-Ne, ne szakíts félbe kérlek. Nem azért hoztalak ide, hogy feltépjek egy rakatnyi régi sebet és újra kezd el azt, amit igazából sosem tudtál befejezni. Valljuk be, hogy itt élünk mind a ketten.-(körbe mutat) -ez a mi életünk nosztalgia színháza és azért vagyunk itt, mert a múltban megtalált értékeket úgy érezzük, hogy ugyanolyan formában soha nem találjuk meg mégegyszer.

-és jól hisszük.

-De jól ám! Viszont, nem akarjuk elengedni. Sosem engedjük el és itt van neked a kicsi Lil. Hány éves volt, mikor először láttad? Húsz?Huszonkettő? Azóta, hányszor változott meg az egész személyisége? Ha négyszer nem akkor egyszer sem. Új hajszín, új öltözet, új smink és a régi stílusból ami megmaradt. Tudod, hogy mi az egyetlen állandó az ő életében? A te érzéseid.

-Közöm nincs hozzá. Évek teltek el szavak nélkül. Jött nekem is sok új, sok más létező. Sok minden változott...Már nem tudom felidézni a hangját...csak a

-Mi nem változunk. Nézd a lányt, mit dúdol olyan halkan? Hiszen sosem énekelt és én hallom azt a dalt. Te nem hallod?

-De.Csak...

-Összemosódik már bennünk a jelen a múlt és a jövőtől várunk megoldást valamire, amit saját magunk miatt nem lehet megoldani. Emlékszel? Küldtem egy linket még évekkel ezelőtt. Egy író srác önjellemzésében azt írta, idézek : " nekem még a szar is ízetlen"

-Tehát, akármi jön hiába lesz akármilyen...

-Szoktuk volt mondani, hogy nincs jobb csak más, de ha egyszer szerelmes vagy a világot pörgeted az ujjaid hegyén. Ha még egyszer akkor már csak a székesegyházat, de ha összefutsz valakivel két ilyen törés után, azt a tenyeredbe sem tudod emelni...

-A hegek. 

-A tetoválások.

-Rengeteg példánk van rá. De várj, mi a megoldás? Mit akartál megmutatni?

-Idézd magad elé. Hallottad amit énekel?Láttad az arcát? A hajszínét megtudtad állapítani?

-Hallottam hogy énekel ,de nem értettem. Az arcát...több arcot láttam, sokkal több hajszínt és...Azok az íriszek!

-Milyen színű volt? Milyen színű volt az az egy?!

-Olyan színe volt, pont olyan volt mint az enyém.