-Te teljesen eláztál.
-Te meg tintás vagy.
-Egyik sem sokkal jobb a másiknál.
-Legalább te nem fáztál.
-Ja, írtam.
-És...lett valami jó?
-Csak a szokásos semmi. Úgy érzem minél nagyobb darabokat hasítok le az agyamból, a lelkem annál jobban szenved tőle.
-Nem fordítva szokott ez lenni? Nem az agy kreál a testnek fájdalmat, ha úgy érzi muszáj jeleznie valamit?
-Nincs fordítva. Én a tudatos cselekedet kiváltok egy következményt, amit aztán leírhatok. A következményt leírom, de a lelkemnek fáj, hogy a szűrő lassan eldugul.
-Szűrő? Miről beszélsz te?!
-A világ egy hatalmas homokkupac, ahol hangyák keresnek elemózsiának valót. Na én vagyok a szűrő, amin keresztül a lelki üdvnek szánt táplálék fenn akadhat ha kavicsot,sarat öntenek belé...
-De azt nem eszi meg senki.
-De látni fogják és emlékezni fognak! Rám fognak emlékezni, aki kicsit volt a jelenben és nem látta meg a jövőt sosem. A múltból vetített következtetéseket...mint Marco Poló hajója vagy Nostredamus mindentlátó szeme előbb utóbb bevégzem a sorsot amit a jövőnek szántak általam...és látni fogják...
-Hát jól berúgtál kedves barátom!
-A lelkem látja csak, csak ő látja már hogy mi ez...egy nagy kupac homok a hátsókertben és hiába homályosít el ez a gőz, én tudni fogom, hogy mikor lesz vége.
-A detox lesz a vége, ha nem vigyázol magadra. Jóéjt jóbarát!
-Jóéjt.
