Bealkonyul a víz felett. Aztán kiborul. Az asztal lapjára ömlik és átáztatja a terítőt. 

Megvalósul egy álom, mert a koszorú négy gyertyája közül az egyik lángra gyúl és nedves kanócával szellemfényt költöztet az abrosz redői közé. 

Néma füstcsíkot fúj és karikát. Jó érzésű érintést hagy a másik bőrén, finom harapásnyomot. 

Bizonytalanság van levegőben, egy dallamtól megremegnek a függönyök. 

Már édes a citrom íze is,közben a teagőz fáradtan bukik alá a kis éjjeliszekrényen és szétoszlatja magát. A nyugalom határmezsgyéjén az összeolvadás formálja újra a békét. 

Egy közeli pillanat messzire szalad aztán felsóhajt a hajnal. A felhők görcsberándulnak és az ég pilácsait elnyeli a nappali világ visszautasíthatatlan tekintete. 

A fekete nem fehér, a fehér pedig nem tiszta. Apró, gyönyörű foltok szánkáznak le a félbehagyott jegyzet gyomdafestéket nem tűrő szamárfülén. 

Olyan érzést hagyott maga után, a folyamat ami régen járt már itt, ami megkérdőjelezi és renddé teszi a halomba dobált ruhák pedantériáját. 

A káosz járt itt és miután elment élére hajtott ruhákat hagyott maga után.