A lángnyelvek hullámait lassan alámossa a fáradtság. Mélyebb indokot keresek, egy golfütőt vagy egy szöggel kivert fadarabot. Aztán idő után elég lenne egy távcsöves puska is, de mit érnék el vele? Idő után magamat venném célba, ha gyakran adnám országomat egy-egy kívánságért, nem igaz?! Ezért mondják, hogy akarni kell először, kitartani másodszor, aztán jól beosztani és végül a sok szívás közepette magadnak bebizonyítani hogy az elvesztegetett idő megérte és így ilyen szemmel nézve a dolgokat már nem is ment kárba, hiszen megtérült.
De azért dühös vagyok.
Valahol nagyon távol egy supernova csillan meg egy kislány íriszén. Valahol még messzebb, ha körbeértünk magam mögött állok és kezem a vállamra teszem. Megveregetem, hiszen elkezdtem és ahogy ismerjük egymást, mert már azért alakul kettőnk között a baráti viszony, úgy hiszem elindultunk, s ha lassan is, de haladunk felfelé azon az úton.
Aztán egyikünk majd belefeledkezik a napfogyatkozásba megvakul. A másik vezeti és így a kettőből lassanként egy lesz. Így leszek egész.
