"Mert előjön a kék sötétből biztos hogy előjön ,minden szörnyek legrosszabbja ha én vagyok a köbön. "
Az éjszakai lénynek kinyitom az ablakot, elrohan aztán messzire s ha bealkonyul visszafészkeli magát a fejembe. Nem is lenne vele baj, hisz ha alszunk gyerekded álmunk megszeledít minden valótlan árnyat, de ilyen karmokkal forgolódni?
Ő ha messzire szalad, közben vért köp pofájából. Végtelen pusztaság vadásza, lakatlan vidékek egyetlen lakója, klisés idegene ő. Gusztustalan hajlamával, ha gyilkol csak akkor jön elő de mint jó kutya az elejtett vadat az ember halántékánál az elme küszöbén hagyja.
S ha becsuktam az ablakot és őt beengedtem, kiráz a hideg mert már érzem hogy mit tett, hogy mit felejtett félig megrágva álom és valóság között. Hogy mit kell megint emésztenem, hogy kivel kell újra összevesznem, kit kell látnom megint, kit már sokszor elfeledtem újra eltemetnem idelent.
Azt mondják, hogy a föld beszél és idővel mindig kifordulnak a csontok. Azt is mondják, hogy a csontváz a szekrényben okozza általában a legtöbb gondot. Én már úgy vagyok vele, hogy előbb utóbb csak elfogy a megrágott hús, csak ez a félbenhagyott dög-ös múlt ne lenne ennyire ironikus.
