A zajból kiválik egy villanyborotva kísérteties hangja. Alattomos, véletlenszerű rezdülések sorozata, melynek pontatlan voltát az erősíti meg igazán, hogy nem volt senki aki bekapcsolhatta volna.
A vízforraló hirtelen sivítva kezdi okádni magából a gőzt és minden összpontosítást hazavágva szakítja szét a feléberedett fél-alvó állapotot. Mindenki tudja milyen hinni az ébrenlétben és milyen elfeledni a létet az álmok kezdetén. A kikapcsológomb valahol a koponyán belül van és csak hosszan lenyomva áll be a stand by állapot.
Csak a tapogatózás megy, a szavak keresése. Kellemetlen a láncok csörgését hallgatni, folyton beléjük ütközni, átkozott átláthatatlan megfoghatatlan gátak. Előbújtok rejteketekből, aztán társaitok mögé húzódtok és mint egy dinamikusan változó függőleges fal annyi dimenzióban hagytok elveszni, amit már egy emberileg felépített világ nem bír el.
Bezzeg ha fel lenne építve, a befejezés megint a gátak szövevényére emlékeztet. Ha tovább, feljebb akarnám húzni egy ablakkeret ugrik be vagy egy hiányzó falrész, esetleg még egy hiányzó emelet...Csak elkószált gondolatok egy útvesztőben, amit az elmém teremt. Amikor jön az ihlet és a következő kanyar végén az ajtón túl vár egy ugyanolyan kanyar mint ami mögöttem volt. Ismétlődő szabálytalan rendszerek halmaza.
