kósza molyok esőcseppekre fekszenek az üvegen, közben lámpafényre borulnak, s a csillagok kilógnak a poros szárnyak alól. Nem látnak be, csak zuhannak a kemény, átlátszó semmiben, de kit zavar ez ilyen boldog vakságban?
Körülölelő szárnyalás, éjszakai fényű végtelen hosszú nyár zuhatag. Mihez lehetne hasonlítani valamit, ami magában hordozza a tökéletlenséget fémjelezve azt a kerek egészt amit minden épeszűnek nem mondható romantikus?
Megromlott ez a szó, rohadt közepén, héján zölden fityeg az a sok milliárd élő, nem oda illő élő gomba és moha vagy zuzmó, ami életre kelt a hűtőben. Bár soha ne csukta volna oda az idő vagy a sors vagy ez az irányított valami. ...romantika, az az aspektus amin kinyitotta a szemem nem is azonos az irodalmi definícióval
sokkal egyszerűbb, defenzíven, egyes szám harmadik személyben írni
