Most nincs benne semmi extra, nem is várok felvillanó lámpákat.
Szép képeket, vörösben úszó estéket, pólóban. Nem, elég már a hidegből, a szélből, a télből. Igen, még mindig én vagyok, még mindig nem szeretem.
Valahol messze tükörben felrémlik a Balaton távoli képe. Olyan mintha párologna vagy gőz szállna fel izzó fémről és ezen keresztül, ilyen gáz keretben ott látom a képet realizálódni. A matéria anyaga felismerhetetlen, de mégis ismerős. Tudod, hogy láttad már, tudom hogy ismerem, ott vagyunk mindannyian, tudjuk hogy mi történik és csak páran emlékszünk rá konkrétan. De ez nem baj. A mesélő dolga, a nosztalgikusé hogy megtegye, hogyha teheti, hogy emlékeztet rá és jó érzést okoz azzal, hogy körül írja úgy, hogy a másikak, a hallgatónak mégse a szájába adja, hanem hagyja hogy elképzelje. Hogy mi történt és mi is történt velünk az elmúlt, mennyi idő is telt el? Pár hónap, fél év, évek évtized? Na,na! Annyira azért ne haladjunk előre, annyira még nem vagyunk...De érezhetjük magunkat bölcsebbnek, mert csak a tapasztalat, csak az idő hozza meg. Ez már biztos, ezt tapasztalati alapon biztos, számomra.
Azok az esték, mostanra már benne vannak abban a fakuló albumban. Nem fogom elfelejteni őket, nem is tudom, nem is akarom és jó hogy az ember nem tud ilyen döntéseket hozni, mert biztosan megbánná ha így döntene. Ha törölné őket. Egy helyben toporognánk, ha sokszor az agyunk, a természetünknél nem lenne okosabb. Nem is biztos, hogy az agyunk az és nem is biztos, hogy a természetünk az amit meg kellene kerülni, de nem is biztos, hogy érdemes nevén nevezni "a gyereket".
Azok az esték azok, amiknél érdemes néha megállni, levonni a következtetést és érdemes szemlélődni. Lehet hogy hajnalba nyúlnak, de itt már nem számít az idő intervallum megnevezése, mindegy hogy kódoljuk ugyanaz marad és az lesz a dobozban, amire emlékszünk.
Akkor valahogy úgy egészen máshogy volt más minden és pont úgy, ahogy kellett lennie. Ennél közelebb nem tudok menni hozzá anélkül, hogy kellően meg tudjam közelíteni azt amit akkor éreztem. Az éreztünkhöz én személy szerint kevés vagyok, tekintve egy személybe nem zártak még társaságot.
Nem ígérek visszatérést, az átmulatott esték száma konvergál a nullához és én úgy emlékszem, szomorúan bár, de tényleg hogy akkortájt amikor ez más számot mutatott és jelentett, akkor többet írtam. Megtorzítottam a valóságot rendszerint, leírtam és ha olvastál tudtad, hogy ez mi akar lenni. Remélem.
Nem ígérek semmit.
