Ha megvan a tökéletes módszer arra, hogy az épp burjánzó gondolataimat egy pillanat alatt porrá zúzzam miért nem találom soha az igazi módszert a fordított hatás elérésére? Voltak már próbálkozások például a nosztalgia, az emlékesdi vagy az ezeket kombináló kést beleszúrom, megforgatom és ha lanyhulna a hatás forgatok rajta még' módszer. Ez a nem túl széles tárháza a fokozott érzelem többlet kialakításnak elég csekély eredményre vezetett. Persze egy időszak csak visszanézve tekinthető termékenynek. Előre nem lehetett megállapítani soha, hogy 'na ebből lesz valami'. Próbálkoztunk azért időnként.
Tanulás közben kicsit változik a gondolkodásmódom. Úgy képzelem, mintha egy ilyen torz elefántcsont-torony lenne a lelkem és a rajta lévő kis lőrések, ablakok formája határozza meg az információ áramlás módját, irányát. Tehát, ha tanulok próbálom kitárni őket, ha írok akkor csücsörítenek vagy épp koncentrálós, homlok és szemöldök ráncolós mintázatot vesz fel a homlokzat egésze. Talán mégis el lehet képzelni. Időnként eszembe jutnak azok a vizsgaidőszakok, amikor a tágra nyitott ablakok hirtelen elkezdték unni a felvett, feszült formát és míg én észre sem vettem már azon ábrándjaim kergettek a tananyag felett, melyek írásra buzdítottak.
Tehát ha a produktum ami alant olvasható évek hosszú sora után, értékelhető, akkor egy mellékfolyamat végtermékeként is értelmezhető. A fő folyamattól való elvágyódás hozta létre, éppen aktuális érzelmeim kuszaságából kiragadva az aktuálist, a legintenzívebbet. Időnként még nekem is tetszett- már nem a folyamat- a végtermék. Nagyon sokszor én is rácsodálkoztam, hogy ez a "kikapcsolom az agyam, írok aztán jó lesz", milyen impressziókat hoz létre a " képzelt papíron".
Viszont a technika tökéletesítése révén, a tanulási ciklusok kialakítása után ellehetetlenültek ezek a mellékfolyamatok. Közre játszik az is, hogy precízebben próbálom, jobban és rövidebben rövidebb idő alatt létrehozni, ha létre próbálom hozni és ez is nagyon behatárol.
Azt már nem is írom le, hogy néha egy-egy számítógépes játék "kipróbálása" milyen elvetemült kockázatot jelentett az írásra. Pedig én, ha nem is a műértő szintjén, de rajongok az olyan dolgokért, ami és amik mögött észrevehető a több, a hátsó gondolat. Hogy van e mögött még valami, amit nem akartak, nem tudtak megvalósítani, de elszórták a morzsákat. Egy darabig ez is nagyon jó, jól körüljárva a témát egy fél-egy órás időszakot tölt ez be nálam, míg ez az érzés elmúlik és utána jöhet az uninstall. Sosem voltam az a végigjátszós típus. Viszont visszatérve a kezdő ponthoz, ahhoz a ponthoz ahol ebbe a programozott virtuális világba belekezdtem, ott megjegyezném újfent, nagyon behatárolja az ember fantáziáját az, ha fel akarja venni valaki más képzeletének a formáit. Az nem én vagyok. Sokszor volt, hogy egy majesty* vagy egy halo* közben megálltam filozofálni és megpróbáltam kitalálni, hogy mi is van horizonton túl. Egy két dimenziós játéknál (remélem nem írok nagy hülyeséget) a pixelekbe bolondulva nem egyszerű szerintem egy túlontúl nagy történetet varázsolni a dologból, de mégis fókuszt tartanak, akarom mondani "nem teljesen átlátszó görbe tükröt" tartanak az ablakaim" elé és mindjárt egy tévúton indulok el. Sosem volt könnyű egy ilyen játékból hozzám, lelkileg releváns témát felszínre hozni.
Ebből és hasonló kiindulópontból, mint a játék a múzsa, ott vannak a könyvek. Nagyon szeretem azokat a könyveket lapozgatni, amik adtak egy látásmódot. Egy látásmódváltozás nagyon jót tud tenni az embernek, nem csak akkor ha ez tartós és az olvasott anyagnak egész életre meghatározó eredményei vannak. Van az úgy, hogy sokszor az akitől az ember kapja a könyvet sokszor nagyobb hatást képes elérni az ember fejében, mint maga a tartalom. (Kezdeti stádiumú nosztalgia félresöpörve) Volt egy könyv, meghatározó tartalom, egész jó megvalósítás és ötös érzést keltett. Írtam már róla, de ki tudja azt már'. Gumikötél. De végig máshol jártam. Az óceán partján, az óceánon (Ó) és felette és a szigeten ahol a férfivá avatás úgy történik, hogy egy toronyból vagy egy magaslatról leugorva dobsz egy fejest a fövenyre. Ha a lábadra erősített kötél visszaránt férfi vagy.
De, hogy a lényegre térjek. A fókusz a minden, nem mindig működik, sokszor fáj, sokszor nem jó, sokszor torz a végeredmény. Más nem jut eszembe, ha játszok pusztulnak az ötletek, ha tanulok szintén, csak máshogy. Szókincs bővül, de a kényszerített fókuszálás megtöri a csapongást, ami az eddigi végeredményt hozta. Rendszerezi a figyelmet, de ez nem biztos hogy jó.
