csöndablak

Minden egy húrral kezdődött, ami elpattant hangolás közben.
Meleg égtájak felől zúgtak az egekből, és zuhantak alá. Mintha sok ezer madár lett volna, úgy repültek a mélybe, s aztán mintha kövekké váltak volna, zúzták szét a termést a kertekben. Jégeső volt, kegyetlen zivatar. A cserepeket tépte a szél és vasbeton szerkezetű házak néztek ijedten csukott ablakok zsalugáterei, redőnyei alól, kérdezvén némán. 'Na most mi lesz?'. Felpörögtek odafent ,orkán erejű széllé változott az iménti cserépdobálós tavaszi szellő. Az összehasonlítási alap miatt tűnik csak gyengédebbnek az iménti, ugyanis mostmár egyre több a konzerv módjára fel és kibontott ház képe a tájon. Hordja is ,és a levegőben tartja, aztán feldobja jó magasra, és iszonyatos erővel a földhöz vágja. Villám cikázik az égen, hátterében néhol homok vagy kavics alkotta átláthatatlan szürkés imbolygó háttér. Az emberek már a föld alá menekültek ,ha tudtak. Az emberek házaikat siratták, és más embereket, akik nem voltak elég gyorsak, vagy voltak ,olyan őrültek, hogy nem vették komolyan az időjárást. A háromágú villám, hat ágúra bomlik, aztán nyolcra és az ég alján végetér és lassan ködbe vész. Körülötte a mozgalmas táj rohan, ki emlékszik már az első ágra, az első villanásra, mit már csak egy régi morajlás kísér?  Eltelik az a pár másodperc és beleremeg a föld és az égis, mennydörög és szétszakad a pillanatnyilag még szilárdnak hitt utolsó mozdulatlan pont is. Az utak felszakadnak, mintha késsel vágták volna, a fák az égbe szállnak, mintha szárnyat kaptak volna. Madarak csapódnak, vágódnak a betonra tehetetlenül, csak egy alak van, aki ezen úgy derül, mintha születésének évfordulóját ünnepelnék.

Ketten ülnek. EGy fiatal fiú, és egy morcos kis alak, ki vidoran (23 23) nézi a szálló tárgyakat a levegőben. Egy élet munkája úszik el fejük felett iszonytató sebességgel. Tőlük pár méterre egy traktort vág földhöz az ég, jobbra egy hűtőszekrény ajtaja vonaglik úgy ,mintha élt volna.
-Kruppe szereti látni, ahogy mindenki odáig süllyed a gödrében,ahol ő maga is van.
A fiú bólogat, néha hümmögni szokott, igenlően mosolyog, vagy nemet intve más irányba tereli a témát. Most sem szólt semmit, hagyja hadd érvényesüljön a kis alak.
-Kruppe úgy gondolja...-köhög közben és hagy átgondolásra saját magának pár másodpercet- Szóval, az élet nem habostorta, és ahogy fokozódik itt a környéken ez az egész...-Fejük felett elhúz valami kerbekenészszerű álomittas bagolyféle, persze huhogva,hogy ne, de azért tehetetlenül..-..Kruppe már nem lepődik meg semmin...az ember megérdemli, hadd kezdjen mindent előről...-Mutat rá az egyik düledező házra, jobb kezének mutató ujjával.
A mellette ülő elsimít szeme elől egy kósza tincset, és csöndesen csak bólint. Hát legyen, ha így gondolja. Kíváncsi nagyon,hogy mit hoz ki ebből a kis figura.
-Kruppe jelenleg úgy látja ,hogy ez az egész hasonlatos a kicsi rókájához. Mert a KRuppénak volt egy kicsiny rókakölyke egyszer, farkasrőtfarokkal, meg napbarnított vöröses bundával. Azóta már kis buxa lett belőle és mokaszinzokni,de a lényeg, az az ideológia volt...Liberális kis fattyú volt...-kezd bele és köszörüli a torkát meg minden szó után kétszer, nehogy hiányba essenek a hatásszünetek által. - Mindig jöttek a szomszédai a jó Kruppénak,hogy eltűntek a tyúkok. De a Kruppe nem hitte el. Mindigmondta a Kruppe,hogy a kicsi vukk így, a kicsi vukk úgyse veri bele az orrát, más tyúkok tollába...Meghát jóllakatta a Kruppe fényes nappal a társszomszéd, és az albérlő kocsmáros fiának tyúkjaival a kis rókakölyköt,minek is lett volna oka rá a kis állatnak..érted..
A fiú bólogat,hogy nem, de azért folytassa nyugodtan. A kruppe köhécsel, aztán, levonja a következtetést és nekiáll a befejezésnek.
-Aztán..egyszer a Kruppe, éjszaka, alvajárt egy tyúkolba, teljesen véletlen persze, és akkor szembetalálkozott a kicsi rókával,kinek nagy ,hosszú vörös orrán, kis fehér foltokban, csimbókokban lógott a tyúkzamat. Hát akkor volt haddelhadd, mikor kiderült, hogy a Kruppe potyára járt alva, és a róka -elhúz egy vigyort,- aki mostmár prémsapka egy kopasz fickó fején, megette az összes tikot. A tanulság az az, hogy a róka, nem lesz eb, és mindig hidd el, ha valaki azt állítja,hogy megették a tyúkját.
-Higyjünk a pletykáknak? -Szól a fiú, elgondolkozva, és csodával határos módon, félmosollyal gondol bele a dolgok legmélyébe úgy, hogy szinte zöldeskék szeme is narancssárga csillogást vetett a világba.
-Hát a kicsi vukk széttépte a tyúkokat...A Kruppe saját szemével látta és annyi bizonyos, hogy tágra is nyílt a szeme a rémülettől, amikor az ólban Kruppéval szembetalálkozott vala..
-Tehát?
-A pletyka rossz...
-Értem.
-De a Kruppe azt mondja,hogy nem rezeg a haraszt, ha nincs benne senki...
A fiú bólint és hümmög, ezzel is mutatva, visszatért a kútfőhöz.
-Nézzünk valami más katasztrófát. Esetleg vulkánkitörés?
-A Kruppe úgy látja,hogy az ötlet pont optimális egy kis vodkához...Rummal.
-Jolvan, jóétvágyat hozzá, én majd kapcsolok...

Azzal eltűnt előlük a táj, és kénszag árasztotta el a levegőt...