csöndablak

Bekúszik a fény az ablakon, hallgatom a cseppeket, elfolyt már a perc, felkeltem.

Elkúszott az égen, mindjárt indulni kell, de én eszek, nem mozog a száj, bámul.

Kibújt a felhők mögül megint, én már kabátban, nagyban, sállal barnában várok.

Megint csak mozdulatlanság, elteltek a percek, kívülről zárom az ajtót, kattog.
Kattog, csetteg, lassút dúdol egy karcolás, rohanvást vagyok, nem, egy másik ember.

Ott a percen belül, a busz a végeredményt várja, a lépcsőn sétál végül, felmutat.

Ül, mást mit tehetne, feláll ha jön egy jólnevelt fiatalszemű öregség, ha megérdemli.

Áll, a csuklóban és rá gondol, milyen lenne ha ,aztán milyen lenne ott és tegnap este. Ez már hosszabban kitartott gondolatmenetet igénylő folyamat, tehát jólenne összebújni. Ez múlt?

'Haló,haló,haló hallucináció'Kikapcsolt köz, villog a nézők arca, a vágy és tűz rabjai mi lennénk? Bekanyarodik, attól fénylik végig, a pásztázó sugárokon az emberarcáradat.
Veszi a motyót és leszáll, ő vár, és vállrándít és leszáll, csak flegmán, nem sietünk sehova.

Káptalan domb, kockakőreménykedések, nem, nem fog itt esküdni az hóthzicher, ha fog egyáltalán.

Kettős híd, ha már látta az ágyúkat, nincs a parton lány, nincsen láthatatlan tekintet sem tetstbe teremtve, csak azért,hogy írhasson egyszer róla,hogy látott két szemet folydogálni a rakparton. Nincs rá szükség, ha odaképzelte, ott van, és kész.

TEmplom, tehát hétfő, 'Mond hol van az a vég, minek eleje sincs még..' Benn ül, és alszik már, nyitott szemmel, imádság az Istenhez, kikapcsolt elmével, csak úgy néma szóval, nem hangossal, hiszen minek hangoskodni, leírták ,hogy a csöndesen visszahúzódót jobban szereti az ég, mint a hangoskodó nagyarcúskodókat. Én egyik sem voltnék, mert csendben vagyok csöndes, zajban vagyok zajos, és belül mindig elképzelhetetlen. Megihlettek a falak. Ez az ezeréves, ez az képzelgések és bonyolult összefüggések nélkül élni, hiszen itt csak hinni kell, elhinni,hogy van valami, ami több mint mi és anélkül akar nekünk többet, mint másnak ,hogy a másikkal egyenlők vagyunk. Ez már kizárja a lehetőséget,hogy a versenyszellemben felnőtt ember úgy legyen hívő,hogy többre tarthassa magát a másiknál. Összeráncolja. Ne.

'Néztem,hogy ruhája véres, vagy csak vörös pezsgő..'
Benn a padban, arra emlékszem csak, hogy milyen volt négy éve. Csak azt próbálom felidézni ,milyen volt két emelettel lejjebb, korán, boldogan, másodikasként villogni. Milyen volt nagyon gyermek aggyal nem gondolni a majdnem felnőtt agyára, aki most őt nézve, szomorkodik egy padban. Nem szomorú, hiszen végre vége, ezt kívánta. MOst csak az a lényeg,hogy akiket megszokott, megszeretett soha ne felejtse el. Bevési, nem figyel.

Hányszor mondjam még, a naporáma szép. Szép volt geri. Állok a füstben, várok, aztán ráhajolok...Sneak...