Az ég vakfoltja én vagyok, világos minden, fehércsíkos pulcsiban, fekete alapon, csak én szívom el az estéből a napot. Világít a szemem, az övé rám néz, Hé te Hold ott, s szembogara rajtam át ,keresztül néz. Szürkehályog hullik a földre, a kísértethistóriák mind az aszfalton csillognak, rájuk lépek, rajtuk és most olyan könnyű már minden.
Csukott ajtók sétálnak, öregek, aszottak. Rám nem néznek, máshol járnak, ha büfögök vagy hörgök, rajtam ők megbotránkoznak. Unalmas népség, öregek, az ég nevet, ilyen vagyok énis, te is ilyen leszel, mondja és levetkőzik. Elfújja szoknyáját a széllel, a bárányok elszaladnak, a nyáj eloldalog és az ég szemérme a hold csak ragyog,csak ragyog a tájra...
Fáradt este
2008.05.08. 22:15 - freeeyes
Címkék: beteg emberi elvont
A bejegyzés trackback címe:
https://csondablak.blog.hu/api/trackback/id/tr29460638
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.