Csak apróság, bevillan egy valóság és kitágul a pupilla. Felfogja a fényt, felfogta és emlékezni kezd rá. Nem bánt, lehet fáj, de megtörtént már, hogy ugyanígy vakított és amikor megszokta, utána jobb volt. Lámpafénynél bámulta a tükröt, éjfél régen elmúlt már. Arctalanul feküdni a sötétben, olyan mint az utcán sétálni, mindig könnyebb mint szembesülni önmagaddal. Csak szavak persze, ő nem lát a dolgok mögé. Ha megpróbálna, elkezdené kirajzolni a sarkokat. Utána felfeszítené a bőrt és az alá nézve bámulná a húst, az izmost, az ereket és amíg nem borítja el teljesen a vér, addig bámulja úgy, mint az ember a haldoklót.
Beteg gondolat, beteg álom. Mint a régiek. Azt gondolták, hogy a lélek belül van. Tehát vesézzük, filézzük ki a rádiót, hátha benne ül a lady. A bemondóhölgy ott van a rácsokon túl. Eszméletlen ez az álom és bár az emlékét is kergeti a fény, most jobb lenne sötétben filózni rajta. Elveszítette azt a szálat, utána kapna megint ,de ugyanaz lenne mint ami volt. Tipikusan menekül belőle, de azért szeretne emlékezni rá. Mire lehetne ezt még ráhúzni?
Istenverte menekülés. Kimondva a szót, ízlelgetve pont olyan, mintha káromolna valakit, aki olyan szabályokat hozott, ami szerint a káromlás rossz. Tehát szabályokat szeg meg, pedig még mindig él. Túlélte ezt az éjszakát is, félig és bár felébredt, veszi a levegőt. Valaki van felettünk. Ez egészen biztos, hogy az ami van, az nem történik ok nélkül.
Pár perccel később már óvakodva lépked a sötétben, nehogy eltaroljon valamit. Eldobált dobozok, könyvek kupacai között lépked. Kiürült kávás és teáscsészék csillognak a félhomályban, amint átvág a kis lakás kis belső terén a fürdőszoba felé. Az ilyen éjszakai mászkálások végeredménye általában az szokott lenni, hogy reggel nem érti, miért hiányzik az x-edik lábujja hegyéről a köröm vagy miért van felrebedve a térdén a bőr.
Mindenkinek megvannak a maga beteg gondolatai. A tükör előtt állva, általában azt képzeli el, hogy milyen lehet gondolat útján utazni. Ő ezt tartja betegnek és a képesség nem létét azzal támasztja alá, hogy valószínűleg nem bírná ki, hogy ne éljen vissza vele. Tehát, újság hirdetések lennének tele a titokzatos utazóval, akinek egyik lába itt a másik ott és hol szűzlányok ágyának szélén áll, mint valami elátkozott vámpíri létre kárhoztatott kielégületlen porhüvely vagy bankok széfjeinek hirtelen és gyors látogatója lenne, kit csak úgy neveznének ,hogy "az az azonosítatlan széffeszegető, aki olyan ügyesen csinálja ,amit csinál, hogy csak na". (természetesen széffeszegetés nélkül)
Fogatmos. Lassabban közeledik a hajnal ,mint gondolta volna, pedig arra számított ,hogy mire átverekedik saját korlátait a fürdőszobáig addigra pirkad. Nem, nem a lakás mérete a probléma és nem is az a sok itt ott elszórt ereklye vagy más ami egyszer majd ereklye lesz valahol, ahol az ehhes hasonló ereklyéket gyűjtik. A probléma az szokott lenni, hogy félúton elfekszik egy melegnek ígérkező kikapcsolt radiátor mellett és átadja magát az általa csak "inszómniának" nevezett állapot múló örömének, ami abban nyilvánul meg, hogy egy hideg radiátor mellett fekszik egészen addig, amíg nem kezd el annyira fázni, hogy az álom csírái is elhagyják a testét és ezáltal minden akadály elhárul a cél, a fürdőszoba elérésének célja elől.
Egész gyorsan felébredt. A megállapítás a fürdőszoba mérlegén találta, amin úgy aludt el, hogy közben homlokát a falnak támasztva egyensúlyozta ki álmatag pozíciójában. Régen fordult elő, hasonló eset és tekintve, hogy a régen körülbelül annyit tesz nála, mint két kihülőfélben lévő radiátor közti távolság, időben kifejezve, a következő pillanat már a lajhárüzemmódú visszaindulás közepette történik meg ,valahol a wc és az ülőke között.
Ilyen állapotban gondolkozni? Szerfelett furcsa szagok közepette hagyja el éppen a nappaliban az egyik fotel társaságát és benne azt a pizsamanadrágot, amit még annak idején a család egy közös rokonától kapott ajándékba. Közös rokon, feléjük annyit tesz, hogy úgy indult a téma, hogy "soha'", aztán jött a "lehet", később következett a "miért ne?!", aztán becsapódott a jól ismert, "mi megmondtuk előre!" címszóval a változás és egyben a végeredmény. Így lett a kedves mostoha, a három fiútestvér és beleértve az apuka ,édes rokona.
Különköltözésének élményei között ott szerepelt az a momentum, amikor kopogás hallatszott és valami éles tárgy szakította át rövidesen a leskelődő nyílást. Azóta szellősebb a lakás, viszont sohasem jött rá, hogy a család, a támadás és a belsőséges kapcsolat a mostohával epizód valóban megtörtént e ,tekintve ez az éjszakai "éppen alszok, de mégsem" állapot nappal is állandósulva van.
Kótyagos fejjel mászik vissza az ágyba. A lámpa fénye beragyogja a horizontot, ahogy végigmászik rajta álmainak képzelt alakja és önmagával sakkozni kezd egy asztalon, ahol a szóban forgó mostohával történt az első érintkezés. L alakban történik egy lépés. A szem lecsukódott, a lámpa leverődött és az égő megszűnt létezni abban a formában, amiben megteremtették. Aztán az asztalt kettéhasítja egy fél centi vastag tizenötcentiméter szélességű lovagpallos...
Hiába, az ember csak álmaiban lehet igazán szabad...
