Makacs katlanban szakad a paplan. Fekszik a test, úgyrémlik magam alatt van. Azt hiszem fáj, de álmodok már, rólad álmodom, azt súgja "várj". Keresem már, holvan a pár, pont hogy ötös, és tízesre csere, vezesd csak fel, ez lesz, csak gyere. Leesett párna, rajta a vágyam, hogy metronóm mód, zajos vackot, a rádiót zárja el halkan egy láthatlan. De nem látom, csak árnyékát, sötét mozog a feketén, körülírt mozdulat, ahogy sír ,ha lehajtott fejjel, azt várja már, odabújjon valaki és ölvelve suttogja, csak így tovább. Kegyetlenre váltott, sebességre tolta, haragos most a motor, a kockákat foltra, fáj most a mellkas, ott szúr az ég felé, kiáltja az , hé, hé, nevess már ,ha jókedved van. Ne légy képtelen, ha minden miattad van. Egyszerű út, egyenes mód, rázkódik a test, vadul liheg a lélek a nyelv széléről az orr hegyére téved a lég és kéri mostmár, csak elég, elégj végre már és dögöljön meg ez az érzés, mert rossz úgy álmodni ,hogy nincs ,akivel össze és akit úgy, ha elérsz felébreszt bújik, hogy miért. Dombok között, pamlagon hegységben sasok szállnak pihemód egységben, vé alakban , mint a ludak, vagy tömött kacsák és nem csak nyugalmat, békét is hoznak, míg az éjjelek egyedül el nem múlnak.
