Pillanat van a tű hegyén, zúg egy ujjbegy, éppen érint. Fénybezárt füst aprózza el a sötét foltokat ,míg a falak között az alant a plafon alatt két lábon támasztja meg magát. Itt már két személy között húzódik az az irdatlan távolság, ami egy lélekben fölül egy vasút mellett pedig alul járható tárházát nyújtja az átnak, a keresztül használata nélkül. Elsiklik az ínen egy síndarab, kiemelt egy apró poharat és a sülés ízében teljes káoszt hagy a szájban, míg persze a másik csak néz és ámulva bámul, hogy itt mi is a van. Mert hogy a helyzet mifelénk elég elborultul cseng, ha a pohár nem a ne tudd meg alapon telítődik újra ,hanem egy átláthatatlan és logikátlan rendszer szerint alkotott szisztéma szerint.
Az egyik még mindig ott van, kiszolgálják és alapjába véve, kölcsönös mosolyt vált azzal az illetővel akit a csapos szemmel láthatólag nem vett észre. Ne tévesszen meg senkit a léte, mert a második vendég odalép melléje és közli vele, hogy ne beszéljen hozzá a támaszkodó, mert az csalódást von maga után, ha valaki van és még sincsen.
Aztán lehúz egy ernyőt az ég kalapácsa és a Földbe verni kezd cölöpöket önnön fejével, mikhez majd huzalokat köt és kampókkal meg más egyéb rögíztő eszközökkel egybeköti az ég alját annak tetejével. Így e hatalmas ricsajban lassan megreggeledett és a tojás kihűlt a rántotta közben. Gyümölcsleves került a pultra, aztán görögbe mártott csirke nézett ádázul a mikró gyomrára, mikor az elektromos nedveivel villámlón kezdte őt melegre emészteni. A víz alámerült közben a forraló torkában és lángolni vágyó gőzt büfögött szerteszét, mikor a bugyrok mélyéről valami végtelen hőség kelt fel,hogy aztán visszaalhasson. A hűtő kiábrándította a hidegből, így az asztalon kihült leves a szájban kikötve lett még fagyosabb. Fogba ragadt a harapott valóság, futkosó hideg a halántékig bizsgergeti az ereket az ínyben, ideg baj ez vagy majd az lesz.
Itt vagy már? Vagy elbújtál a pap-lan-ban? Hozzád kötött egy zsinór ,a felhőkből csomóztak össze minket láthatatlan ariadné-fonállal és most azt készülök elvágni, ha hagyod hogy megtegyem. Szólt a párna és a gomb leszakadt róla, mikor a test befeszült közéjük, a takaró alá.
Egy villaszonylop lángja közelít hirtelen. Aláfut a fény és a talpát tapintja meg sötéten a narancssárga fényforrás. Álmodik még nyomor lesz az valótlanságból, miben egy lakásban gyűlölt gyűlöletlen, mint régi barát köszönti egymást kézzel lábbal, csak úgy miheztartás vagy a hirtelen irrealitás kedvéért.
