Alulról járok a talpamon a tükörképemén és két világ határán sétálunk egy vékony vonal nyomán. Viharból, viharba tartunk és tükrösen csillog az út betonja, a falakról leeső salakos fényben.
Egy álló lámpa elé ,olybá tűnik homokot szórtak a szemembe és most ezért dörzsölöm. Ég a tüdőm, ezért folyik van, ha folyik most a könnyem. Ne, most ne hidd el ez csak két csík meg egy mosoly és két nevető szem ,amit nem látsz mert eltakarja a kezem.
Szeretném, hogy kell nekem , hogy legyen egy perc néma csend ebben az arcizomzajban. Nem bírom ezt a dübörgést és hiába szeretném, még mindig inkább a hideg csendet szívleli szívemben az eszem, mint ezt a csikket, nézd én ráléptem és újabb viharba kerültem.
Ugrál rajta a testem, vékony vonal ez és megvan szabva. Huszon plusz hét és még pár nap ráadásnak ,hogy éljek. De ebből tükörtestem odaát mennyit kaphat, mennyit osztott rá az a szakállas öregúr vagy hölgy aki sokfelé járatos és mindent tudhat? Tudom, ütősebb ha rövidebb az intervallum, úgy a ciklus ,oh tudod hamarabb jön a katarzis, a tetőpont meg minden és az jobban tetszik a közönségnek.
Hiába ugrál, nem reped nem szakad. Ez egy törhetetlen világ és bár nagyobb, ez is csak négy fal, hiába a szabadság. Én azt súgom, büszkén hogy ismerem az utolsó szabad embert, azt az igazit. Hidak hátán, a világ tetején, fogalmak mögött egy ember és megbocsáss ,de nem leírható.
Aztán kiszínezik körülöttem hirtelen a mindent. A porhintésnek vége szakad és előttem az egyenest félbeszakítja egy korlát. A várakozásban átszállok egy rőzsén és a cserje hátán fülelve megértek valamit, figyelek a szememmel az eszemre ,hogy figyel e. Belülről kifelé hallok és a visszaverődő szavak közül materializálódik egy mondat és amorf formájával haragosan mered felém. Ez papol nekem az életről, ez aki itt fekszik hanyat? Esek a helyemre a fejemben és saját hibámban fetrengve egy vándor történetét írja egy cirka, félig miniatűr tű elmém processzora mellé kába alaplapomba.
Ha én lennék a lap és én lennék a top, most arra gondolok ,hogy nem hagynám nyitva a fejem sosem és nem írhatna rajtam senki csak én, aki én vagyok igazán. Nem hiszed? Képzeljük magad elé, segítek csak figyelj. Szóval, nem hagynám magam az ágyon, mert ha alulról hűteném magam felszállna a por és meghallna a ram. Meg minden, belesülne az agyam a kelyhébe és az ágy füstje elmérgezné mellkasom alkatrészeit. Körülírtam azt hiszem ezért most ,hogy így lerajzoltam ,hagyom hogy befejezze a színezést.
Egy videón még alakok sétálnak, a színeik a szögtől származnak, kinek a rózsaszín ,kinek a fekete-fehér vagy vörös ,szerintem csak szerintem szemszögmérték kérdése. Hagyom ,hogy tovatűnjenek ők és az az alak, aki úgy hasonlított rám. Nézd, most ott! Ott elől,mielőtt szertefoszlanék, az voltam én egy vonalon, két világ között.
