Kislány ereszkedik alá a kalapba és láncai a cilinder szélébe kapaszkodva nyüszítenek fel vele. Más világ van alant és a nehezék beszorult a lyukba. A nyúl elszaladt és fehér bőrbe öntve néz most szépet szemmel szembe a szemmel. Hinnéd ,hogy van tovább?
Mindig van kiút, még ha be is zárultak, a lehetőségek átjuggatják a falakat és újratervezik az életed, ha hagyod. Ezt mondtam volt és most örülök, hogy itt vagy.
Az udvarból felfelé a kislány még mindig az égről alá lógva néz ijedten ,míg a felhők kerülgetik őt. Követné ő a fehéret ,de ha leesne tele lenne vele a tüske szálkákkal. Eközben pánik van odalent és a porcelán világban létrát nyújtanak felé, hogy megtudják miért a rémület.
Érzem, hogy érzed. Csak nem nyitod ki. Látom, nem látod, de tudod. Tudattalanul is és ez a magabiztosság nálam öntudatot tölt a poharunkba. Közös ponton kettő kocc és elhalkul a zene. Elhalkul minden hirtelen és az ütemességben a reális világ zajai belehalnak kettőbe. Mennyi, de mennyi két élet. Tudatosan.
Egy perc és mind untalanságba ereszkedünk. Élvezzük, hogy vagyunk és várjuk, hogy jöjjön. Még fél óra ,még pár perc. Még ,még kérek hátha nem hat ,hanem hét kell vagy nyolc. Félek.
Rettegünk már és félelmeink denevérországában húst tépnek rólunk a vércsék a fecskékkel. Keselyűk ott már a tücskök és előlük a hangyák örökre elzárkóztak. Itt nincs tél és nincs nyár és kihajolva a verda szélén a hányinger futtatja körbe az abroncsokat.
Szakadó esőben érkeztünk, a kislány leesett és meghalt. Tetemét széthordták a tücskék és ami belőle megmaradt, azt a denevérek az égig vitték a Holdnak udvarába.
Felébredtél?
