Bújkálnak és por fedi mozdulatlan testüket. A por mint egy emlék emléke ,úgy fekszik a sötétben a semmi hátára borulva. Az elme határmezsgyéin felbukkannak néha ,mintha pók hálójától tisztítaná meg a szél a sarkokat, pár kiszakadó arc,kép ,rolytos formátumú tépett szélű fél érzet kapaszkodik a vérbe ,ki a szemgödör tükrein a látóidegeken keresztül a külvilágot keresve.
Magam előtt látom most is, nem felejtem el azt ami volt. Ha villámok szabdalják szét, vagy megfesti az idő, én összerakom ,lerázom és visszateszem a polcra, hadd lepje a por újra, mert én így emlékezem a már elmúlt sorsra.
"Bocsáss meg! Eszemet az idő meg nem óvta. Most fekete ,fakó mint könyv múlt mélyiből." Dale Avery
