Megint nem találom a hangom és minden megnyilvánulás után úgy érzem, ezt nem kellett volna. Legalább utána reagálok magamnak és felismerem a felfedezést, hogy amit tettem az kifogásolható bizonyos szempontból. Azonban a szempontokat tekintve jó vagyok, hiszen ez csak egy végtelen rubikkocka egy lapján domború szemgolyójának bizonyos szögben történt észrevétele és ha azt is hozzávesszük, hogy ráadásként még az enyém is...Szóval érthető, hogy bízok a véleményedben vagy legalábbis úgy teszek, hogy nem megyek el mellette minimum változtatások nélkül. Nem akarlak elveszíteni, mert értékes a véleményed. Nem akarom, hogy kívül ess, hogy eless és ne legyek ott mikor a kezed nyújtod. Bár sosem nyújtod én sem nyújtom. Én csak azt akarom, hogy meghallgass és te nem vársz semmit tőlem cserébe csak hogy legyek végre valaki. De mi lesz akkor, ha elmúlik ez az idő és befejezem a munkát? Én befejezem és te elmész? Más leszel velem, ha már teljesítettem az elvárásokat? Elfelejtesz?!
A bőrőm alatt érzem és tudom, hogy belül mindenki rózsaszín. Nem is kell ezt ellenőrizni, hiszen így van. Evidencia. Még egy ami ehhez hozzájárul és kapcsolódik, mint félelemforrás. Van az a fésű, ami olyan mint a tapasztalat. Egy olyan fésű, amit csak akkor kapsz meg ha már kopasz vagy. Ebben a versenyfutásban érzi az ember igazán azt a szintet, amit el tud érni és azt, amit sosem. Magyarázom:
Van egy szint az életedben, mindegy hogy miben. Szociális élet, munka, párkapcsolat. Választhatsz, hogy neked mi az. Akármi, kedvenc hobbi. Sokan csinálják, sok féleképpen de szükség van az érzékletesség kedvéért arra, hogy behatároljuk a szinteket, hogy legyenek a level*-k között különbségek. Van a level egy, a level kettő, a három az ezer. Te mondjuk mozogsz a négyes szinten és folyamatosan azt érzed, hogy nem vagy jó és küszködnöd kell, hogy egyáltalán a minimum szintet elérd. Sokan úgy döntenek, hogy egy szinttel lejjebb mennek a sajátjukéhoz képest, hogy ott lehessenek a legjobbak nulla küzdéssel. Ez velünk a baj, erre vagyunk hajlamosak. Itt van bennünk az ígéret, hogy akármit és akármilyen szinten képesen vagyunk művelni. Nincsenek határok, minden elérhető és ez olyan nagyképűséget szül, ami a dolgok eltologatásához vezet. Ráérek még arra, van időm és jó itt is. Majd fejjebb lépek és küzdök ha muszáj lesz. Pedig a muszáj most van, nem igaz? Amit ma megtehetsz, ha nem teszed meg ma, a holnapból tegnap lesz és a tegnapból egy olyan jelen ami visszalépést jelent soha nem jövőt. Az eljövendőért való küzdésre való törekvés közben pedig, ne felejtsd el soha egy pillanatra sem, hogy a saját boldogságod mindig a küzdésben van. Egyik napról a másikra mindenki tud élni, az a rendszer amibe a társadalom a hangyáit belekényszeríti még mindig csak a társadalomtól függővé váló, a gépezettől függő rendszer és nem a tiéd. Szürke lét, ismétlődéssel és mégis ha odafent azt mondják, ha úgy döntenek hogy átszakad a gát, elúszol megfulladsz és elkárolnak mint egy szükséges veszteséget.
Ezért küzdj, ezért lépj feljebb, ezért ne legyen elég az egy szinttel lejjebb,mert életed végéig bánni fogod hogy elaltattad az érzést ,hogy szar vagy, minthogy küzd azért hogy a legjobbak között legyél a legjobb és legyőzd önmagad démonát. Ne légy szar!
