majom a ketrecben
Nézd neki nincsen lába! Azt hiszed, csak kitalálta? Pedig látszik rajta, hogy fáradt. Életunt vidámságot szül minden második hazug szava. De lehet, hogy felkötötte! Magától várta a választ, a szűnni nem akaró megoldásból sugallta a világnak, hogy ő beteg! Higgyétek el neki, hogy az a mosoly, az hitelt sem érdemel hiszen ezt akarja. Ő mindig ezt akarja, pedig nem is szól, nem is szól sosem, de emellett azt hiszem, azt hiszed és mindannyian azt hisszük, hogy minden szava hazugság. Sajnálom, úgy sajnálom őt pedig nem én vágtam le a lábát! Sőt, nem is én kötöttem fel a hátára, hogy úgy tűnjön... nem is vállaltam közösséget az ötletben, a teremtésben ahol egy új ember született, egy szerep egy karakterbe zárt valós személy. De segítenék, úgy segítenék esküszöm neked hogy segítenék rajta, De mit tehetnék érte, dagály minden szavam felé amit parttól távolba húz saját sodra.
De akkor mit tehetnénk érte? Eljátssza hogy boldog pedig hátrakötötte a lábát, s aki léptében a nyomban jár látja a csalást. Pedig annyira okos és még szavát se hallani! Mi az igazság? Ő tudja? Tudhatja még?
