Megkergült kutya rohan az éjszakában. Ólját elhagyva, a nyugodt álmok kapuját keresi, de üldözik. Manapság a mindennapok olyanok mint azok, amik elmúltak. Véres köpet a csapban, fájdalmas ütleg egy időkön átívelő féregjáratból ami koponyából koponyába vezet. A tudat alatt az ilyen leszámolások sosem mennek végbe teljesen, csak félig vernek agyon. Pedig azt hittem, hogy az a két és fél köbdeci az csak az enyém és senki másé...
Átkozott eb, vonyítva a Holdat, de nem farkas. Fáradt szellem, óriás jellem, de nem él már. Behálózza a világot, úgy rángatja ahogy tetszik, de nem húsevő. Nincs okunk félni, páratlan a perc ha, óraműbe zárt apró valóságokból vagyok.
"végre értem a földön járást ne nézz hanem változz sárrá és olvadjunk egymásba inkább tetszik a mintád..."
