csöndablak

Nyitogatom és lassan összeáll a kép. Mindennek a kiindulópontjában vagyok, rajta fekszem. 'Most már leszállhatnál' 'Ja ,bocs elgondolkoztam' 'Elköszönés közben?' 'Már nem érem el, lekésem. Mikor indul a következő?' 'Te jársz vele' 'Szal nem vágod?' 'Félkor' Aztán lehemperedek…

Penget és tompít, mosolyog a húr az ujja alatt. Gyönyörű, énekel de nincs hangja. Imádjuk őt, főleg azért mert néma. Hogy mi az oka? Talán az, hogy rólunk szól minden szava.

A nyár szeme nézett be a gimnazista évek elején a fák alá. Meleg volt és emlékét őrzi egy dal egy megsárgult,megszürkült ,bearanyozott napsugár. Ha felcsendül még néha én emlékszem rád. Közben, olyan mintha egy fényfoltot nyitnék az agyamban és ládamód kiborítanám. Aztán…

 Mit álmodtam meg? Jövőt, tán jelenem egy vágyjátékát? Vagy csupán ócska képzeletem játszott megint, szemembe idézve a múltnak újabb, meg nem történt szépségeit. Káprázat csupán. Boszorkányság. 

"Jaj, hogy szerelmem sarja gyűlöletnek. Korán láttam meg, későn ismerem meg. Hová ragadtál szörnyeteg szerelmem? Halálos ellenségem kell szeretnem..."R

Mintha vadra lesne, úgy kerülgeti. Akárhogy esik rá a fény, ő mindig magát látja benne. Így telik az élet, így haladnak el mellette.-Mi történik? Nem értem, hogy mi zajlik körülöttem.Később atomjaira hullik egy kis szőrös állat. A lefolyóban gurguláznak apró szemei, de…

Olyan gyorsan jött a tél és a hideg, hogy a hazafelé mászó csigát egy barna kutyapiszkon lepte meg annyira, hogy az megfagyott.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Azthitte, hogy mivan, pedig mégse. De nem jött rá, mert csak egy buta kislány volt....VÉGE

Ma amikor felébredtem a kis esti menedékemen, kinézve a kijáraton láttam, hogy megint az a fehér valami hull az égből. Még mindig nem tudom mi ez. Soha nem találkoztam hasonló jelenséggel. Mindenesetre próbálom távoltartani magam tőle. Kitudja, talán ez is a szennyezés…

Az ujjak a halántékot masszírozzák, a szemek csukva az arc izmai kisimulva. A lüktetés nem enged, közeledik és a gyomort felforgató zuhanás kezdetét veszi. Lassan természetesen ható zümmögéssé halkulnak a külső hanghatások és a belsőben duló dallamtalan ütem, a szív…

Lassan visz le, követ a zúgás, a vállam fölött néz felém. Szinte hozzám ér, de ő csak egy ígéret, egy árny aki fentről szegődött mellém. Lassan ismerős lesz csak a levegő, egy távoli hang, egy ismerős illat ahogy mélyebbre visz és magába olvasztja testem kontúrját a fehér…

Egyszer volt, hogy elszakadt egy cérnaszál és a rákötött mindenség zuhanni kezdett. Minden parányi része reszketni, rettegni kezdett és félni attól ,hogy összetörik az amit eggyé teremtettek. De amíg szétfeslett a cérna szála ,boldog volt a világ minden tagja.De hiába a folyamat…

Sötétkék ezüsttel futtatva érkezik, nyikorog mellé egy ébredő madálraj. Drótra ülnének ha nem mentek volna el, hát ki vagy te ,hogy rövid álmom megszegd szavaddal? Pillogok még csöppet a levegőt lopom még, nem veszem de sípol az ami hangtalannak indult. Gyűlöllek tél, nem…

DobozszívVolt egyszer egy doboz. Nagyon sokáig a doboz csak doboz volt, durván hajtogatott kartonlapokból szerkesztett légfogó. Aztán egyszer arra jártam és leültem mellé. Ráköszöntem, azt mondtam 'szia doboz' (vagy valami ilyesmi) és ő erre nem felelt nekem. Én felettébb…

Itt járok néha ,ha a fellegekben vágyok. Néha felkap egy szellő akkor feléd, beléd látok saját igazságokat. Nem magam vagyok, nem elég emberi. A sors eszköze arra, mikor a pengét feni szikla csúcsát az égre hegyezi, olyasféle lehetek bár igazi húsvér élőlényt ,ha tehetem meg…

II.Először azt hiszed,mert nem mondták meg, hogy mit jelentenek a rovátkák. Azt hiszed mint ő, hogy három rovátka ,három másodpercig kell számolni mire hatni fog. De nem, három másodpercig érzed a hatását. Amíg elszámolsz háromig, meglátod a pillangót és ahogy kitárja a…

Az ágak az út fölé hajolnak, derekukon a dér megfagy szinte jég. Körbepillant most az izzadt, távol már a táj és nem lát senkit az utakon ,a néma köd lassan leszáll. Elnyeli a zajokat, a szennyezett lég most csak piheg, nem hiszi senki azt hogy a szél egyszer... Mert bár elfújja…

A teremtés most fel és alá sétál egy parton. Ő egy gyöngy, egy gyönyörű szép. Fújja közben a haját, tépi a szél a ruhát rajta és leskelődik a telt arcú fentről, mert ő is őt akarja. Látni akarja az őt, amint belesétál a folyóba, csak úgy persze nem tetszene ,ha a ruha…

its's full moon... be-ware

Fehér a fal. A bútorok az éppen beszökő zajos fényektől nagyok és az ágy végéből nézem mit is fest a szél az ablakból elém. Sötét rés tátong. Nem záródik teljesen, a két lap között láthatatlanok a mozdulatlanok. Olvasnék ,ha lenne fény ,de anélkül csak fantáziálok.…

Aztán becsukta az ajtót. A fényes fa felületén húzta végig az ujja hegyét, hogy aztán a kellő távolság után elválhassanak egymástól, mint fától a levél. Eszébe jut a hasonlat és megrázza a fejét úgy, mintha a fejében megjelenő képet ezzel megtudná szüntetni. De elkésett…

 Elhalt egy hegedű, csöndben vagytok nem zenélnétek mégis nekem? Hangjaimat visszaveri a fehér ,néha felvillanyoz többször elaltat. Most azt hiszem a feketére festett világban a belsővel jobban összhangban van egy tűzfalra rajzolt belső dal.  Hallom ahogy lép, a zaj…