csöndablak

Nyitva az ablak, a mesztelen test saját izzadtságában úszik. Lehet, hogy kellemetlen lenne megérinteni, de így most egyedül a legkisebb mozdulat is hihetetlen hűtőértékkel rendelkezik.

Aztán enyhén, de megdőlnek az elméletek. Egy csepp végiggurul a gerinc vonalán ,hogy aztán a bőr hamvától elválva a szőnyeg rostjai közé tűnhessen el. Megdőlnek, mert a szinte izzó felületen ,akár látható csíkban szabadul fel a hő,ahogy a kis csepp maradékai párologni kezdenek és páragőz száll fel,tűnve bele a mozdulatlan éterbe.

Egy apró ujjbegy nyomán gurult le a csepp és a borzongást követő lassú mozdulatsor végén, két mosoly találkozik a sötétben. Lehet, hogy kellemetlen de nyitva az ablak és a kinti éjszakai világ természetes ódájában ,mint keretbe foglalt szatén massza borul rájuk és az egymás új átmeneti értelmet kap. Egy.

Egy percre álltam csak meg aztán mentem is tovább. Vannak olyan helyzetek amik felé nem lehet ,ahová nem szabad visszafordulni.  

Legyen látszólag összefüggéstelen sorok tömkelege. Ne érezzék rajta az izomszagot, se azt hogy minden egyes szó begépelésekor olyan fájdalmat éltél át ,amit nem emberi használatra találtak ki annak idején. Viszont, fontos hogy tudják hogy mit tettél magaddal csak a lényeg, hogy ne érezzék. Ha átérzik, egy pillanat alatt beleélik magukat és a következőben már le is írtak és már nem kellesz. Megrágtak, kiköptek és nézegethetsz ihlet vagy újabb események után, mert már mindenki átérezte a fájdalmad.  De ezt nem tudhatja senki rajtad kívül...a fájdalmad most csak a tiéd.

-Bazmeg..kurvára vérzik. Nem áll el vágod?

-Bassza meg mit csináltál te idióta?

-Le akartam vágni a fóliát a kupakról..csak le akartam vágni, de kiszaladt a kezemből. Basszus!

-Dehülye vagy bazmeg, faszér kell szamurájkarddal kupakot vagdosni! Baz, ez kurva mély!

2010.06.20.

XI.

Halovány fényben sütteti egy alacsony dohányzóasztal a hasát a bár egyik hátul megbúvó kis termében. A kocsmában mindenütt alacsony belmagasság itt az egekbe ugrik és a keskeny szinte lőrés-szélességű ablakokon keresztül becsorgó halovány fénypászmák a magasból lehúzott zöldkarimás lámpabúrák drótjain csillannak meg. Egyetlen fényesebb pont van a kis terem jobb sarkában elhelyezett kis asztalka hátán vagy hasán ,ha úgy tetszik és e izzó körbe zárva szórja szerteszét csillámjait egy apró fényes kavicsokkal kirakott mechanikus hamutálca. A falak itt nem a nikotintól megsárgult vajszín-színezetben ,hanem vörös és fekete kombinált ,kissé nyomasztó hatást keltő tapétától pompáznak.  A kis székek a teremben az árnyékba boruló asztalok között fekete, de kopott bársonyborítást kaptak próbálva ezzel sugallni valamit a régmúlt idők eleganciájából. Ez az elit koporsó volt régen ,talán az ötvenes,hatvanas évek legkedveltebb zuga ,s mindez jól el volt rejtve a csöndes, FridayNights névre hallgató lebuj egy hátsó helyiségében. Hogy miért? Az számunkra is rejtély.

X. rész

...és onnan veszed észre, hogy nem igaz, hogy túl jól hangzik. Fellángol a realitás érzék és azonmód cáfol. Az agy nem hiszi el, végeredményül pedig a reakció

-Ébren vagy? Hé, itt vagy valahol? 

Semmi válaszreakció, nincs mozgó test a szoba légterében. Azaz, egy fej a magasba emelkedzik és újra felteszi a kérdést.-Ébren vagy? -Még mindig nincs válasz, de a résre nyitott ablakon beszáguld valami szürke csíkot maga után húzó villámgyors teremtmény és nekicsapódik a szekrénynek.

Te azt mondod, hogy az a legegyszerűbb csak szeretni és ezt viszont elvárni, nem igaz?

Elviekben ,ha ez az érzés iszonyatosan erős ,áthidal minden problémát. Nem érdekel, hogy csóró vagy nem érdekel hogy öltözködsz, kopaszodsz e vagy tizenegy lábujjad van ,ha totálisan és teljes mértékig biztos vagyok benne az érzés megvan és kellő mértékben viszonozzák is. Hiszen akkor minden mindegy, nem igaz?

(Csak erős idegzetűeknek ajánlott)

Hát én ezt csak úgy hallottam ,egyszer régen az öregtől. Azér mesélem, mert régen még voltak hasonló csodás véletlenek. Nem úgy mint ebben a megtervezett, felépített toronyházas rengetegben. De még mielőtt szavamba vághatnék, jó ha tudjátok : Amíg világ a világ, lesz templom és azzal szemben mindig lesznek jó szavak, mert a templomból a dolgos ember első útja mindig a kocsmában volt, hisz ott volt jó dolga neki!

IX.rész

-Láttad azt a fickót akit elkaptak Indiában? Azt a meditálós muksót aki állítólag hetven éve nem evett egy falatot sem.

-Kacsa.

-Most nem azér ,de mennyire komoly lenne. Gondolj bele...Egy Istennő csepegtet a nyelvére bizonyos mennyiségű nedvességet és azzal él.

-Ez élet? Ilyen áron bevállalnád az örökéletet? Ha létezik egyáltalán ,ilyen lehetőség a fickó egy tollat nem tud szerintem felemelni.

-De..

-De mi? Láttál már kigyúrt állatot meditálni? Az van a köztudatba ékelve, hogy ezek aszkéták és elzárnak maguktól mindent ami káros lehet. Jó ,hogy röpködnek mer elfújja őket a szél...

-Én szeretnék hinni benne.

-Ott van a kereszt a nyakadban ,nem gondolod hogy ez kicsit ellentmondásos?

A vákum aláereszkedik a hajnallal és kibontott ernyőjük rojtjain szikrázik a kelő nap fénye. Ibolya szín felhők kúsznak a horizonton és a fáradt, félig alvó város hangjai lassan eltűnnek a távolodó semmiben. Pár alak mögött csapódik be éppen egy kertvárosi lakás kapuja, ezzel is megpecsételve a csöndet.

Gyönyörű ő, csak látod és örülsz hogy láthatod. Meg se érintenéd... Ritka az ilyen, borzasztó ritka. Az utcán pár szó elesik, szitkozódás vágódik a földhöz és a pulcsi a pólóval a táska mélyére kerül. Izzadt, kicsit fülledt levegőjű hajnal virradt ránk, de milyen szép is lenne egyedül...

Hosszú fasorok mellett egyenes, néptelen úton sétál a test, a szellem egész máshol. Agyba főbe csukott illúziók, megtörtént mesék, átélt történetek között ingázik épp és távol áll tőle, hogy a részegség lyukat üthessen az ébren alvás fátylán. Nem, mert a fizikai én nem merülhet többé alá, el van tiltva tőle. Az ösztönlényben a szellem csak töltelék...

Te csókolsz, én emlékezem. Te elszállsz,én itt veled. Itt vagy,de eltűntél. Itt vagyok és te is, de ez már nem én. Neked most az izzó, fény nélkül is világot ad pedig ez csak placebo, sötét ,hazug kétségbeesés, mű-anyag. Indokolatlan,és veled mivan?

Aztán az út végén vár egy kanapé és lefekszenek rá. Kényelmes megoldás, átütő felfedezés egy olcsó reggeli után vízzel öblítve az álom, hol a test ha pár órára is, de egy asztalhoz ül újra a szellemmel.

Kérdőjel

-Átolvastam és tetszett.

-Igen? Örülök neki. Akkor már volt értelme megírni.

-A szereplőkre viszont kíváncsi lennék. A nevekre.

"Mindent tudok hát, drága herceg,

Tudom, mi sápadt, s mi ragyog,

Tudom, hogy a férgek megesznek,

Csak azt nem tudom, ki vagyok."

Tavi rózsa, levelek a színen. Aranybafordult elhullott testecskék és mind az én kreációim. Apró eltéréseket látok az erezetén, kezembe vettem őket, s most egyet a legszebbet kezedbe adom, barátim.

Rózsák, gyönyörű kék rózsák nyílnak a kertemben, nem gondozom őket, hidegek ők anélkül is ,s mégis kezem munkáját  dícsérik. Hisz az én agyamba vertek tudatot, gyökerükkel végigjártam saját képességeim tárházát megismerhettem. Kiismertem és most egy kőre fektetve ,vékony hajszál testére teszem rá cipőm felfordítva, nehogy talpal érjen rá.

Néha még vissza fordulok és amit látok, örömmel tölt el. Magamat látom benned, játszasz barátom vagy magad sem tudod mit teszel?! Lelkem törött csücskének párja vagy, sok eltörött darabját találták, s hozták most azok mind itt vannak valahol ,de te vagy a legközelebb. Megismersz, ha felismerlek, meglátod amit én látok, de fejedbe nem tehetek kipróbált gondolatot, eljátszott kedélyt vagy hasztalan várakozást, óh' nem.

Ismerlek téged,s te sokszor hamis oldalam látod. Azt mondom neked, hogy akinek hamis oldala van, az maga is hamis, de sérültünk már eleget ,s te mégis úgy változol, ahogy én látom magamat. Olyanokká lettünk, akik ezt csinálták velünk.

Gyönyörű a rózsa, nemde? A tiéd, s ha kéred zakódra illesztem neked, mert én ennyire szeretlek téged.

VII.rész

Bent csönd van és béke. Nem mozdul semmi, csak a test fekszik erőtlenül a porcelán mellett félig becsavarodva a tartály alá. Egy légy távoli zümmögése hallatszik néha, ha a fények pislákolni kezdenek az előszobában. Ilyenkor a résre nyílt ajtó ,mint két világot összekötő válaszfal húzódik a küszöbre rá és csúszik vissza, mert valaki fél lábbal vagy gyenge ujjmozdulatokkal próbálja a helyére tenni, hogy teljesen úrrá lehessen a sötétség az apró kis fülkén. De nincs sötétség és a fájdalmon a hideg érintésű központi eszköz érintése sem segíthet tartósan. A fájdalom ,mint egy útra kélt sokadik lebeny stafétázik most a koponya pillérei alatt, mindig megállva egy ponton ,ahol pillanatok alatt forró fájdalom kúszik szerteszét egészen a vállövig. Ő most az ellenség és nem űzheti ki onnan senki és semmi. Dobszólóval, égszakadással, ütemesen és ütemtelenül zúgó üvöltő partizánmozgalom a fejben, melyet csak egyetlen módon lehet megszüntetni:A leghidegebb, legridegebb eszközzel magával a zsarnoki jeges elnyomó hatalom ellentmondást nem tűrő tisztító hadjáratával mit köznapibb nevén nevezhetünk úgy is, hogy:

-KATAFLÁÁÁÁM!

VI.rész

Halkan forog a ventillátor ,vékony sávokat vág a rácsokon keresztül a beszűrődő fény a lapátok körvonalai mentén a füstbe. Halk koppanás hallatszik alatta és egy fokkal idegesebb hangvételű, mélyebb hangzású párosul az elhúzódó csengés mellé, mikor a fém hamutálca mellé csapódik a kézi megmunkálású ezüst-öngyújtó. Mélyet szív, mintha attól jobb lenne. Még egyet, aztán kifúj. A felkavarodott fellegek riadtan rohannak szerteszét az aeterben, a szinte haragosan távozó melléktermék elől. Pár slukkal később a dekk már haldokló füstcsíkot ereszt csak elnyomva a hamutálca alján. Újabb koppanás, érdes sercenés, mélyebb dobbanás ahogy az öngyújtó újból nekicsapódik az asztallapnak és finom koccanás ,ahogy enyhén odébtolja a hamutartót az ütközéskor. Aztán ismétlődik a cselekménysor. Beszív, benntart, rászív, benntart, kifúj. Aztán hátrahajtja a fejét és egy újabb adag füstöt karika formában küld az aeterbe.

V.rész

-Koffeintabi?

-Megvan!

-Két csésze kávé?

-Itt.

-Sör?

-Persze.Kinyithatod a szemed.

-Álmaim váltak valóra.

Úgy döntöttem elfekszem, elhanyatlott, szívemre gitár-húr-szorult. Fémesen cseng ha hajt a vérem, sablonos, klisés de így érzem. Páratlan számú ezredév-vég ,emlékeimbe belevájták nem tágít egy emlék. Angyalok szúrják belénk, nem kupidó,hazug fikció. Soha be nem heged, pengesd csak pengesd átszúrta a tüdőm,engem...S most nyakam gitárom kulcsaira hajthatom,hadd hangolja halálra, rövid dallamom.

III.rész

-Na mesélj mi volt?
-Az a kurva megcsalt bazmeg!Mindig én húzom a rövidebbet, vágod mindig nekem kell szívnom az ilyennel.
-Ezt így megmondta?
-Ja. Rágyújtott aztán adta az őszintét ,meg hogy én vagyok érte a hibás, mer nem foglalkoztam vele eleget. Ennek az lesz a vége, hogy velem csalt meg engem..komolyan. Hé! Még egy kör lesz faszikám!

II. rész

Az a fura szám ment. Az a trevisz gyerek vinnyogott ,de akkor nagyon odavágott. Magamban már előre elterveztem, hogy mit fogok mondani. Elé állok és elmondom, hogy ez nekem így nem jó. Meg úgy nekiszögezek minden érvet ,ahogy kell. Nekem senki ne mondja, hogy nem merem megmondani a frankót.

Épp a határán voltam valaminek, aztán megfordultam. Olyan érzés volt, mintha valaki állna a hátam mögött. Az jutott eszembe, hogy most a legmélyebb a sötétség körülöttem és az az apró fényes folt ,amit követtem homályos szikrafolt csupán, beteges örökmécs az ég alján. Újra hátra fordultam, de még mindig nem történt semmi.

Eszméletlenül remeg. Ha fázna sem reszketne jobban, mert ez összeránt és kifeszít mikor dobban. Emellett nem pörget fel, bámulsz keresed ,de nem látod ez az ami képtelenséggel határos. Azt hiszed, hogy jól teszed, hogy nem cáfol a jelen semmit a múlton. De félrever a vekker, a mellkasban gőzzel mossák ,az agyba felnyomják a szembetűnő változás pedig, hogy néhol a fáradtság versus értetlenség kombó versenyt fut és beleremeg az egész világ. Néha ,mint most elaludna hirtelen és hetekig feküdne. Általában ébren várja meg hogy elérje ,de most álmaiban várja. Korlátolt most minden, csak a talajtalan irrealitásban van élvezhető értelem. Mert ami a fejemben van csak az az övé, az a pár köbdeci  csak az ami mindig megmaradt.

In medias Res
(egy hónap késéssel)

....
-Most mégis mi a büdös francot vártál, hogy majd ezt is csak eltűröm egy rohadt szó nélkül?!?! Ne nézzél ilyen kibaszott értetlenül, esküszöm ha két különböző kromoszóma lenne benned már megütöttelek volna...

Kedves Csöndablak olvasók!

Ez egy rendhagyó poszt lesz, még azokhoz képest is amiket tőlem láthattatok. Igen, múltidő.
Hónapok óta küszködök megint a sokak által alkotói válságnak nevezett valamivel, ami galád módon az arcunkba képes vágni, hogy "barátom márpedig ez neked most nem megy". Eddig sem voltam rendszeres és hiperaktív író, nem úgy mint freeeyes barátom aki egyedül cipeli hátán ennek a csodás oldalnak a terheit:) (respesct), de most úgy döntöttem hivatalosan is visszavonulok. Elég volt a hónapos hallgatásokból és az - általam legalábbis - várva várt posztokból, és bár nem mondom, hogy örökre de "letészem a lantot, hadd nyugodjék...".

Ez a döntés, valahol legbelül már érett bennem egy ideje. Még mindig vannak bennem dolgok, érzések és mindenféle miazmák amik klaviatúra csattogással próbálnak kikívánkozni, de úgylátszik a kezem már nem olyan mint régen. Vagy ki tudja, talán nem is a kezem az ami annyit változott.
Nemrégiben újraolvastam pár régi bejegyzést, hogy összevessem a mostani próbálkozásaimmal. Mert igen, akár hiszitek akár nem, nem csak a lustaság miatt nem jelennek meg postjaim. Én próbálkoztam. De amiket most írok messze nem érik el azt a szintet amit korábban képes voltam produkálni, és nem vagyok hajlandó - már elnézést - szart kiadni a kezemből. Sok a nem publikált poszt, még több a le nem jegyzett gondolat. Így vagy úgy, elértem arra a pontra, hogy hivatalosan is bejelentsem nektek - de talán legfőképp magamnak - abba hagyom az írást.

Köszönöm szépen a rengeteg bíztató szót, a kevés kommentet:) (najó, élőben azért elmondtátok a véleményeteket ha sokat lógtam a nyakatokon), és a freeeyes bosszantására toplistára kerülő, hónapos csendeket megtörő írásokat!

Éjfélkor még jön az utolsó darab. Legalábbis egy korszak záró!
Még egyszer köszönet mindenért!

Sziasztok!

 

U.i.: Hey Freeeyes... bro fist! Neked külön kösz, most már csak a tieid;) kapd el őket!

Ha valamit nem értek, megkérdezem. Ha nem akarom megkérdezni vagy nem merem, arra gondolok hogy megéri e megint, újból meg nem érteni, ha nem találhatok kielégítő választ. Ez után rájövök, hogy a magam hibájából nem tudom a megoldást, hiszen (add1) lehet, hogy a kellő információ birtokában vagyok a megértéshez és mégsem megy (add2) nem merem/ nem akarom feltenni a kérdést, (add3) és legvégül de nem utolsó sorban nem hiszek kellőképp a már felállított elméletemben. Tehát a kíváncsiság nem elég, a tudás nélküliség lustaság eredményeképp létrejött hülyeség és ez pedig negatív dolog. A negatív dolog már elítélendő, hiszen ha nem tetted meg a maximumot akkor ,amikor csak lépni/kicsit szenvedni/kérdezni kellett volna akkor az nem a sors fintora, hanem a te/én/mi tehetetlenségünk.

LÉPJ!

-Tetszik az ég. Szeretem a naplementéket. Mindig eszembe jut róla valami.

-Neked miről nem jut eszedbe valami? 

-Nem fogom elmondani. De ez, ez most akkor is szép.

-Inkább egy napfelkelte, Balaton-parttal barátokkal, barátnőkkel...

-Hát, ahogy így elnézem van elképzelésed róla.

-Hogyne. Aztán nem lesz belőle semmi.

-Miért ne lenne? 

-Tudod, ez a napfelkeltés dolog ez milyen már?! Olyan, mint a naplemente. Akár kezdődik, a nap, akár végződik vele manapság már nem jelent semmit. Másoknak sem jelent semmit az, hogy épp a jobb oldalára fordul ,amikor feljön vagy épp húzóra issza a sört mikor lemegy.

-és ha nem jelent semmit másoknak, akkor...?

-Akkor felkelsz hajnalban, mikor az utolsó ember is elaludt és kiülsz az egésznek a szélére és bámulod ,ahogy...áh ,tökmindegy.

-Nem, nem.Mondd.

-Kicsit ,olyan mint a Portugál. Azt vágod?

-Ja. Az a monológ ,amit letol a srác az elég kemény.

-A szöveg már annyira nincs meg, de az érzés amit keltett az feledhetetlen. Aztán persze simán ott ülsz, szívod a cigid és élvezed ,hogy egyedül vagy és még az is lehet, hogy nem haragszol senkire a világon, hogy egyedül kell lenned ,de akkor az akkor is olyan lesz...olyan...

-Mint egy tipikus napfelkelte.

-Igen. Egy tipikus napfelkelte ,aminek elmúlt már a jelentése.

-Igen. De én azért felfogom vezetni... biztos hogy bejátszom.

-Mit?

-Hát...az éjszakai fürdőzés után a mindenki bújjon össze egy szimpatikus lánnyal a törülköző alatt aztán jöhet a napfelkelte témát.

-Ennek már így van jelentése.

-Ja, lesz.