csöndablak

Tenyészthető e új világ a Plútón túlra, ha az összes közeli rokont kiforgatták már? A pörgés meg nem áll, az ember dúlja a földjét ,addig míg a saját portája rendben meg nem áll a káosz csúcsain. Jön e még új hajnal ,ha elfogytak a célok? jönnek e újak, ha nem lesznek…

Viselkedéstípusok, normák,társadalmi jellemzők meg ami eszembe jutottKörbenézve embereket látok magam körül. Világ életemben szerettem őket és alapvetően hiszek benne, hogy minden ember jó valamilyen szempontból. Nem láttam még gyilkost ,alapvetően úgy hiszem hogy a sorsom…

A hó sötétbe zárta az ösvényt, finom csöndes feketeségbe. Nem tudni, hogy a fény ereje miatt ragyogott annyira az út vagy az éjszaka mélységétől ,de csak homályos folt lett ha sokáig nézte az ember. Annyira messze volt, egyre nőtt a távolság és csak a sötét szín massza volt…

"de azért jó lett volna, milyen jó lett volna, csak az a volna, ne lett Volna..."

Ketten maradtunk az osztályban. Még egy óra és mehetünk haza. Kint lárma, a csengő előtti őrület, amit szünetnek neveznek jobb helyeken. Nyitva az ablak, az ajtó is, a hideg lassan bekúszik a padok alá. Ketten maradtunk. Hátamat a mellkasának támasztom. Halkan,…

Késsel nyúltak az éghez, vérzik a szívem érted, könnyesek az utcák. Pocsolyákba gyűlik most minden ami lehullik, semmi sincsen ingyen. Szétválasztanám szívesen ,de beleléptem már és összekoszoltam a színét. Sárba nem nyúlhatok, koszosan nem mennék tovább. Pocsolyában lehet…

Leszálltak  a földre a fények, patak vitte ,víz vitte el velük lelkem borongós szeptemberben. Azt hittem én hogy kívánság elég ,hogy a szavak utat törnek forgószél vitte könyvek lapjain mások könnyeivel elmossa majda szél tüze megtisztítja. Nem elég hinni ,a tudat varázsa…

Távozz napfény, ne kísérts engem!Ha már a Hold sápadt pofájábanúgyis kacagva nézed szenvedéseimhomályos tükröképét, legalább azzalelégedj meg.Hiszen tied ígyis a leghosszabbnapom, miért kéne neked a legrövidebb (még)? Távozz napfény, hagyj el engem...Inkább bolyongok…

Nyitogatom és lassan összeáll a kép. Mindennek a kiindulópontjában vagyok, rajta fekszem. 'Most már leszállhatnál' 'Ja ,bocs elgondolkoztam' 'Elköszönés közben?' 'Már nem érem el, lekésem. Mikor indul a következő?' 'Te jársz vele' 'Szal nem vágod?' 'Félkor' Aztán lehemperedek…

"Jaj, hogy szerelmem sarja gyűlöletnek. Korán láttam meg, későn ismerem meg. Hová ragadtál szörnyeteg szerelmem? Halálos ellenségem kell szeretnem..."R

Mintha vadra lesne, úgy kerülgeti. Akárhogy esik rá a fény, ő mindig magát látja benne. Így telik az élet, így haladnak el mellette.-Mi történik? Nem értem, hogy mi zajlik körülöttem.Később atomjaira hullik egy kis szőrös állat. A lefolyóban gurguláznak apró szemei, de…

Ma amikor felébredtem a kis esti menedékemen, kinézve a kijáraton láttam, hogy megint az a fehér valami hull az égből. Még mindig nem tudom mi ez. Soha nem találkoztam hasonló jelenséggel. Mindenesetre próbálom távoltartani magam tőle. Kitudja, talán ez is a szennyezés…

II.Először azt hiszed,mert nem mondták meg, hogy mit jelentenek a rovátkák. Azt hiszed mint ő, hogy három rovátka ,három másodpercig kell számolni mire hatni fog. De nem, három másodpercig érzed a hatását. Amíg elszámolsz háromig, meglátod a pillangót és ahogy kitárja a…

I.A kocsma falának színét nehezen lehetett volna meghatározni változatos összetétele miatt. A falak sarkaiban furcsa zöldes, barnás foltok villantak ki az asztalok közül, míg a szem magasságában a lambéria erőteljes narancssárga és fakó vörös színekben játszott. A régen még…

A teremtés most fel és alá sétál egy parton. Ő egy gyöngy, egy gyönyörű szép. Fújja közben a haját, tépi a szél a ruhát rajta és leskelődik a telt arcú fentről, mert ő is őt akarja. Látni akarja az őt, amint belesétál a folyóba, csak úgy persze nem tetszene ,ha a ruha…

 Elhalt egy hegedű, csöndben vagytok nem zenélnétek mégis nekem? Hangjaimat visszaveri a fehér ,néha felvillanyoz többször elaltat. Most azt hiszem a feketére festett világban a belsővel jobban összhangban van egy tűzfalra rajzolt belső dal.  Hallom ahogy lép, a zaj…

Az egész világ sötétjében egy őrláng ég csak egy ablakban, bújtatva a bút. Halkan zene zúg, hangfal dúdol, recseg és búg. Csak a párkány széle látszik, az úgy dereng fel ,mintha lógatnák a semmiből a semmibe láthatatlan kezek.Egy csíkos állat rohan keresztül a fából…

Nézd, összenyaláboltam magam! A kezembe fogom a karom és az alkaromnál fogva csaplak arcon a tenyeremmel. Látom, már nincs is olyan jó kedved. Felpofozott egy gazdátlan fél kar és nincs kit igazából megütni. Egy nem is létező, egy halott, egy utolsó ,egy egy egy...Egy semmi bántott…

 -Hallod mekkora party lesz a mai! Most már mindenki itt van, királyság az este, szabadság van amit akarsz! Engedd el a hajam lesz reggelig.-Vágod ,hogy ez kurvára nem vicces? Ne röhögj már.-Vágod semmi, megin nem szólt hozzád aztán cinkelsz hülyeségeken. Komolyan mondom lassan…

Megbabonázva álltam a... jelenség? talán... szóval a jelenség fölött. Most értettem meg, hogy nem értem az egészet. Hatalmas fekete örvénylő folyam a lábaim alatt. Ki vágyik vajon most jobban a pusztulásra? Én, aki csak eljátszom a gondolattal, hogy ugrok és kérdezés nélkül…

Ködös vízbe cseppet ejtek, felhő vagyok a szél kényszerít. Aztán elnézek a tányér vége felé. Ott lemegy a nap a másik síkon egy arc közben felém kél. Nem fújja el fényét a szél nem bontja csillagok apró szikráira, nem tehetek róla hogy ilyen most az ellenállás vak démona.…

... előveszi a dobozt. Bontva, már nem teli a tartalom de ránéz, és rá kell jönnie, ennyi volt. A fejében, recsegve még egy régi dallam szól ami más valakinek létfontosságú volt, ő csak átérezte. Mert igen átérezte : ...A verzió, B verzió... ...Beérném…

Ha fázik a lelkem testemmel hóba fekszik. Nem kérdez meg róla hogy miért didergünk, csak a fagy hátán futva borsószemnyi érzetekként menekülünk ketten dél felé. Pánikban, eszetlen habozás nélküliségben csak hajszoljuk a megfoghatatlant. Anyagtalan ,határtalan futásunkban persze…

A tó szeretne gyöngyöket magában foganni. Elrejteni a csodát, ami fentről hullott alá és a vízbe csöppent mint egy könnycsepp csurogva csúszik ,körött a nádas belezizzen. Örök alkony ül a tavon, szomorú szál hajnal hasad ha a kacsák már a színen sötét mély tükör tetején…

Hidegebb éjszakák jönnek érzem a hajnal sóhaját fagy zárja már be mások ablakát. Hideg kéz szorít a sötétből szőrszálat hasogatva vonyítva Hold felé soha bele nem fáradva a tiszta rideg égbe. Villám szakítja majd ketté előre érzem kint ülök még itt de nem várok másra…