csöndablak

... előveszi a dobozt. Bontva, már nem teli a tartalom de ránéz, és rá kell jönnie, ennyi volt. A fejében, recsegve még egy régi dallam szól ami más valakinek létfontosságú volt, ő csak átérezte. Mert igen átérezte : ...A verzió, B verzió... ...Beérném…

A nyílt szavakon megáll a por. A polcokon fehér viasz már az emlék és a mélyre rejtett borítók nem óvják már az elporladt tapasztalatot. Új dallamot hoz a szél ha átfújja a falakon a meg nem értett szellemet kilökve a szürkeségből Istene mellé a szakadó esőbe. Az ódon…

Elborzaszt ez az üresség, nézem belülről kifelé átlátszik a falam és hiába süt sugarával át az egész nem belátható egy ilyen kis falatban. Egy ilyen apró szökkenésben, miben ha rejtve is de elvétve akadnak nagy léptek. Még jó, hogy van aki nem félt, mert azt hinném…

Bújkálnak és por fedi mozdulatlan testüket. A por mint egy emlék emléke ,úgy fekszik a sötétben a semmi hátára borulva. Az elme határmezsgyéin felbukkannak néha ,mintha pók hálójától tisztítaná meg a szél a sarkokat, pár kiszakadó arc,kép ,rolytos formátumú tépett szélű…

Az ég udvarában álltak az izzó népek és őket oltogatták a sokszínű szelek mikor egy test zuhanni kezdett. Elengedte a felhőkorlátokat és kitárt tenyeréből hagyta szabadon suhanni szerteszét a szemnyi lángokat, apró kis homokszemeket. Merev mozdulatai nem tőle múltak lassan…

Vörösbe fordult az ég alja a víz fölött és lágyan simogatott a szél. A másik part felől érkezett, nem volt nagy vándorút hiszen látni lehetett a könnyed kis fénycsomókat a déli oldalban pislákolni. Egy pillanat az egész, amikor eljön az éj és a szemnek úgy tűnhet…

A baj besüt az élet rám talál talán épp ezért mondom hogy elég ne üvölts alszom aludnék aludtam már vagy egy órát. Arra vártam hogy elmúljon nem értettem hogy miért kell ezt ilyen mélyre ültetni. Nem roncsolt nem tett talajra vaknak bot nélkül vagy fül nélkül maradt néma…

Az egész komplexum olyan volt mint egy álom az álomban. A falak a levegőben lógtak és miközben egyre nagyobb lett a szememben növekvő csodálkozás a csillogás elvakított bennem mindent. Nem voltam többé cinikus, képtelen voltam a rosszat feltételezn is.Nem emlékszem rá, hogy hogyan…

Elkopott minden. A színek, a fények, az örömök, a bánatok. Nem maradt más, csak egy maszatos papírfecni. Egy üres lélek egy telepakolt szobában. Halk kopogás, szélzúgás, korhadó fa recsegése. Az egyedüllét hangjai. Éppen olyanok, mint egy öreg, elmagányosodott ingaóra…

Füstből mintázták meg a falakat és elvesztem a folyosókon. Minden kanyar ugyanúgy nézett ki, minden ugyanolyannak látszódott és volt valami félelem a levegőben. Füstöt szívtam én is, nem emlékeztem rá ,hogy hogy kerültem ide ,de ez az áttetsző köd ami körülölelt elültetett…

Hazafelé sétáltunk és én éppen nagyon elgondolkoztam. Szokásomhoz híven egy múltban megtörtént dolgot folytattam úgy ,'hogy mi lett volna ha?' aztán elkezdtem fantáziálni. Már majdnem teljesen elmúltak azok a gyerekes képzetek, amik arra engedtek következtetni ,hogy elvagyok…

Sky and Sand megy a háttérben és négyet üt. A sarokban ült ez a szám, most kértem fel megint egy táncra. Utolsó szusz mozgott benne, ő altat mindjárt mert nem hagyom aludni. Ismétlésre tettük egymást, kattog valami még, de az már megint egy másik arc. Ő az ismerős izzadt…

Aztán vannak itt ezek a szavak. Nem mintha hallaná őket akárki is de ha magukba fordulva leülnek egy sarokba és egymáshoz suttognak az egész világ befogja a fülét. Később előbújnak mikor a nappal éjszakába fordult és úgy tűnik a boltokat bezárta az idő. Az éjjelnappalik…

Betonfalak között árnyas réseken keresztül szűrődik a fény befelé. Rám irányul, arcomba szökik és csíkosra festi a bőröm. Fénymezők nyílnak és átlátok rajtuk. Keresztül nézek a Napon és az ujjam a mögöttes sötétségben kirajzolja a Holdat. Csirkecsontot vetít rá…

Ugyan mi értelme is lenne elmélkedni egy jelenséggel párosuló tárgy gondolatain, amik nem is léteznek. Bár érdekes a feltevés, hiszen maga a lét is megújul abban a pillanatban amint párosítjuk az élettelent a másik élettelennel. Magas feszültségű illúzió csupán ami nem is…

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kék szemű, szőke hajú kislány. Ez a kislány mindig nevetett, vidám volt, könnyed és ártatlan. Mindenki szerette és ő is szeretett mindenkit, teljes szívéből, feltétlenül. Erre tanították mindig is. Ám ahogy a kislány nőtt, úgy lett…

Azt hiszem elvetettem a sulykot...Még mielőtt valaki valami rosszra gondolna, az időérzékemmel kapcsolatban, jelzem nem muszájból vagy megcsalatási szándékból, inkább úgy a saját magam meggyőzése kedvéért.Szóval, a mai nap úgy ahogy szinte folyamatos tanulással telt. Azt…

   Egy ablak, mintha befelé nyílna, beengedi a Holdfényfűtötte levegőt a szobába. Lehet nem is mozdul, csak a fantázia kelléke a világot jelentő deszka, a párkány hol egy test éppen most ül le. Elhelyezkedik aztán egy ujját az enterre ejtve emlékek sorát nyitja meg…

Csigalépcső egy várárokban. Rálépsz és az égig emel. Toronymagasan aztán, az ég fütyül melletted és a szél tartja talpadat. Először nem hiszed, idegen ez a gyümölcs és hihetetlen,hogy a felhőkből termett, szinte a semmiből. Aztán visszatérsz a lépcsődhöz.El nem engeded.…

Vörös pöttyök ha fehér papíron ezüstbe váltanak az én világomhoz szolgáltak mintául. Végignéztem ,ahogy festette. Meg sem állt, legfeljebb pillanatokig tartott ,amíg eldöntötte, hogyan is tovább. Érdekesek voltak a színek, hihetetlenek, ijesztőek. Sokszor annyira elmerültem a…

Ma megpróbáltam felpofozni magam. Összetörtem egy tükröt. Segítene valaki, akit megüthetek?

Egyszerűen nem találok szavakat erre az egészre. Feltéve ha egészen őszinte akarok lenni. Mert ugye ha csak közelíteni akarunk vagy egyszerűen csak kell valamit végre mondani, valamit magunknak vagy másoknak akkor nincs gond. Legalábbis nem a szavakkal. Abban az esetben egy pillantra…

Mint egy kétélű fejsze, olyan formát öltött kiterítve. Nem volt boncasztal, nem volt felületre fektetve ,egyszerűen csak volt és mintha emberi testet akart volna ölteni. Láttuk, mert míg gerincén sétáltunk a képzelt élek irányába nyúltak frissen nőtt bordái szép sorrendben,…

-Ismerlek.-Gondolod?-Tudom.Soha nem hallottam még ilyen megszállottan nevetni valakit. Megfagyott a vér az ereimben, úgy éreztem. Bántott a hangja, mintha tűkkel szúrkálták volna a dobhártyámat, de egész egyszerűen képtelen voltam megszólalni, hogy elhallgattassam. Valami…

Egy szer volt, hol nem volt és elfeküdtünk tőle. Mind ahányan voltunk, felhőket néztünk, párologtattuk őket. Nem is hittük volna, hogy létezik ilyen, mikor a szakállas figura elénk nem lépett és úgy nem tett, mintha ő mindent tudna rólunk és úgy elszédültünk, hogy nem is…