csöndablak

Itt járok néha ,ha a fellegekben vágyok. Néha felkap egy szellő akkor feléd, beléd látok saját igazságokat. Nem magam vagyok, nem elég emberi. A sors eszköze arra, mikor a pengét feni szikla csúcsát az égre hegyezi, olyasféle lehetek bár igazi húsvér élőlényt ,ha tehetem meg…

Egy alak áll a dombtetőn, közben szemerkél. Közelebbről ,mintha fejét lehajtaná és kezét maga előtt.Kicsit szűkös most a köd miatt a távol, látcsőbe szorult most a sas szeme. Odaszállok, mellé állok szinte hallom a lélegzetét. Ha leszáll a köd megmelegszik, felgyullad újra…

Az ágak az út fölé hajolnak, derekukon a dér megfagy szinte jég. Körbepillant most az izzadt, távol már a táj és nem lát senkit az utakon ,a néma köd lassan leszáll. Elnyeli a zajokat, a szennyezett lég most csak piheg, nem hiszi senki azt hogy a szél egyszer... Mert bár elfújja…

A teremtés most fel és alá sétál egy parton. Ő egy gyöngy, egy gyönyörű szép. Fújja közben a haját, tépi a szél a ruhát rajta és leskelődik a telt arcú fentről, mert ő is őt akarja. Látni akarja az őt, amint belesétál a folyóba, csak úgy persze nem tetszene ,ha a ruha…

A kövek könnyeinek színén megmaradnak az esők cseppei. Neki adtam, hát legyen az övé de olyan mélyen mit ér vele, ha beszívta a föld és homokba ásta magával? Csak nedvesség, lényegtelen igazából, fölösleges bánkódni utána. Ha egyszer elesik, megesik hogy elveszik és nem…

Egymásra kerültek a kis papírkák, emlékekkel átitatott masé-katonák, felhők az égen, a múltam csillagzata alatt. Lépéseim nyomán nem rengett a föld, döntéseimtől nem változott meg semmi. Mintha követ dobtak volna egy tóba, úgy nyelte el a víz a szavaimat ,míg a fodrok…

Megbabonázva álltam a... jelenség? talán... szóval a jelenség fölött. Most értettem meg, hogy nem értem az egészet. Hatalmas fekete örvénylő folyam a lábaim alatt. Ki vágyik vajon most jobban a pusztulásra? Én, aki csak eljátszom a gondolattal, hogy ugrok és kérdezés nélkül…

Ködös vízbe cseppet ejtek, felhő vagyok a szél kényszerít. Aztán elnézek a tányér vége felé. Ott lemegy a nap a másik síkon egy arc közben felém kél. Nem fújja el fényét a szél nem bontja csillagok apró szikráira, nem tehetek róla hogy ilyen most az ellenállás vak démona.…

Szakad a födém, reped a mennyezet. Alatta fekszem, eszem elvesztve csöndes fejem párnámra teszem, magam Ő elé idézem. Kicsit békésebb lett, nyugodtabban ver már pedig odafent dühöngve robajlanak magukban a pszichopaták.  Törökülve, egy kicsit most felfelé száll a lélek…

Letépte a szél és a föld felé csapta ,de ő egy láthatatlan kéztől elhivatva csak szállt és karjait az ég felé nyújtotta. Nem tárta ki szárnyait nem gondolkozott ,nem is nézett semerre csak óvta magától a földet hátha eléri egyszer és egy pocsolya szélén elázva megállna.…

A nyílt szavakon megáll a por. A polcokon fehér viasz már az emlék és a mélyre rejtett borítók nem óvják már az elporladt tapasztalatot. Új dallamot hoz a szél ha átfújja a falakon a meg nem értett szellemet kilökve a szürkeségből Istene mellé a szakadó esőbe. Az ódon…

Az éj rózsái a végtelen kék lapon kíméletlen kinyíltak, míg a város szennyező fénye sárgította meg színektől telt roskadó széleit. Fénykép lett a mozgó a világ és biztos pont a földön a fű a fej alatt ,mellette egy rönk egy dombtetőn fa tövében gyökér háton.…

Alámerült kicsit, megint itt van. Csupa csepp és kőszálakon szánkázó harmat ,palának gyöngyöző verejtéke a Naptól védve a föld alatt. Ő ott áll középen egy elöntött csarnokban régi idők képeit bámulva a vaksötétben.Szakadt rongyokban nem látta soha. Lehunyta sisakja…

A kis részre szóló résre vidáman reagáltak a fény hangyái a falakon. Az utca fekete karmaival szaladt be a szoba még tompább vakvilágába. A szokásos narancsfényt csak a külvilágot mintázni vágyó színtelen csendélet ablak-keretében meghúzódó fémkar tükrözte felé. A…

Egy kevésbé füstös pillanatában ,lenge kézmozdulattal ködöt idézett maga elé és visszazárta a képzelgést csontszelencéjébe. Az arcán végigfutó gondterhelt szarkalábak aztán lassan kitisztultak és megszűnt a feszültség az áthatolhatatlanságban.Ha mindig is a kezünkben…

Hazaúton vagyok, buszozok. Nem tellett hosszú időbe ,hogy helyet találjak és már kifelé bámulok az ablakon. Egy pillanatra csak, megpillantom magam az ablak üvegében és már könyvet veszek elő. Fáradt vagyok, izzadt, éhes. Kettőt hordok magammal és általában az kerül előre,…

Démétérrel beszélgettem egyszer, azt hiszem még emlékszik. Fiával is lespannoltam, Plutosz azt hiszem így nevezik,de e népes családfán belül a legnemesebb számomra mégiscsak a lánya tavasz ő nagysága volt, mert mikor homlokon csókolt a halál szelét éreztem a hátamon futni.…

Ezeréves szélorgonát tép a tornácon egy éjszakai fuvallat. Nyikorognak a lépcsők és néhol egy-egy cserép csap maga alá ,ha dereka alá kapott a vihar. A kertben fémvázas hintán játszik a levegő és a nosztalgia szellemet idéz két lánc között lógó deszkára. Idegen éjszaka…

Alacsonyan szálltak már a hideget tűrő madarak Ötbánya kőbevájt házainak szegletei között. A mélység zárt csarnokaiból kiszökő pára izzott még a tetők, sikátorok felett. A régvolt élte mindennapjait ,mikor a Hold éppen a Napot kívánta váltani az örök tél palástya…

Egy élére esett szív király gombokat csúsztatott egy pásztor zsebébe. Felrémlett előtte a múltja, arra várt hogy egy dáma a szívét pikkre cserélje. 'Ki hitte volna, hogy ez lesz belőle?', suttogta fülébe a pásztor s fogva sípját jászolt ácsolt bosszús mélaságból ,hogy egy…

A baj besüt az élet rám talál talán épp ezért mondom hogy elég ne üvölts alszom aludnék aludtam már vagy egy órát. Arra vártam hogy elmúljon nem értettem hogy miért kell ezt ilyen mélyre ültetni. Nem roncsolt nem tett talajra vaknak bot nélkül vagy fül nélkül maradt néma…

Saját kis káoszomban átlátom a rendszerem. Tenyeremen érzem a lélegzet cseppeit, a port pedig ,amit felémfújt a szél belélegzem. Izzadt bőrömön csillog az éjszakai nappal fénye, beköszöntött eljött értem megint a tél. Borongós, szürke epizód epilógját írom és már csak a…

Az egész komplexum olyan volt mint egy álom az álomban. A falak a levegőben lógtak és miközben egyre nagyobb lett a szememben növekvő csodálkozás a csillogás elvakított bennem mindent. Nem voltam többé cinikus, képtelen voltam a rosszat feltételezn is.Nem emlékszem rá, hogy hogyan…

Elindul. Leül. Visszanéz. Ülve marad. Fölfelé sandít. Erősen tűz a Nap, ezért csak fél szemmel. Odaérhetnénk már. Ott vagyunk már? Hallja a gondolatait eképpen. Pár perce olybá tűnt, mintha az üres házfalak között konganának azok a kimondott gondolatok. Pedig nem csak a szél…

Füstből mintázták meg a falakat és elvesztem a folyosókon. Minden kanyar ugyanúgy nézett ki, minden ugyanolyannak látszódott és volt valami félelem a levegőben. Füstöt szívtam én is, nem emlékeztem rá ,hogy hogy kerültem ide ,de ez az áttetsző köd ami körülölelt elültetett…